Egy izgalmas hétvége vár ránk, hiszen a napfényes pillanatok helyett felhőszakadások és jéghideg zivatarok fognak beköszönteni, véget vetve a nyári melegnek.

Nem fognak örülni a fejfájósak. Az időjárás-előrejelzés szerint, a hétvégére megérkezik a front, amely a kánikula után erős szelet és jeget is hozhat magával.
Az időjárás-előrejelzés alapján szombatra és vasárnapra több vármegyére, így Bács-Kiskunra is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt. A legnagyobb kockázatot a villámlás jelenti, de emellett várhatóan megerősödik a szél, és jégeső is kialakulhat. Érdemes tehát óvatosnak lenni a közelgő viharok miatt!
Pénteken a késő délutáni óráktól egy hullámzó hidegfront közeledik, amely főként az ország északnyugati részén okozhat zivatarokat. Ezek környezetében erős széllökések (60-70 kilométer/óra), intenzív esőzés (10-15 milliméter), valamint apró szemű jég is kialakulhat - írja a HungaroMet Nonprofit Zrt..
A holnapi időjárás-előrejelzés
Szombat hajnalban az északnyugati térségben záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat. A holnapi időjárás a délutáni, esti óráktól mutat változást, nyugat felől egyre több helyen várható zivatar, különösen a Dunántúlon, ahol akár zivatarlánc is kialakulhat, helyenként heves zivatarokkal. Ezeket erős esőzés (15-25 milliméter), viharos széllökések (65-75 kilométer/óra) és kisebb méretű jég kísérheti.
Az ország nyugati, északnyugati részén egy-egy heves zivatar is előfordulhat, melyeket felhőszakadás (>25-30 milliméter), erősen viharos szél (>80-90 kilométer/óra), valamint nagyobb méretű jég kísérhet.
A délkeleti régiókban a napi átlaghőmérséklet akár a 25 Celsius-fokot is megütheti.