Egy 11 éves kisfiút súlyos parazita fertőzés veszélye fenyegetett egy dél-szlovákiai fürdőhelyen.

Egy rendkívül súlyos, ritka megbetegedés gyanúja miatt kezelnek egy 11 éves fiút egy pozsonyi kórházban.

A Markíza hírei alapján a fiatalember néhány nappal ezelőtt egy rendkívül veszélyes, az agyat támadó parazita fertőzésének áldozatává válhatott.

A tünetek jellemzően 4-5 nappal a fertőzés után jelentkeznek. A fiú fürdés közben lélegezhette be a parazitát, amely az orron keresztül jut az agyba, ott pedig gyulladást okoz. A parazitát a medencékben jelen lévő megfelelő klórszint általában elpusztítja.

A higiénikusok mintákat gyűjtöttek a szóban forgó fürdőhely medencéiből, és a laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is zajlanak. Az elemzések eredményei fogják tisztázni, hogy a fertőzést valóban ez a parazita idézte-e elő, valamint hogy a vízben fellelhető volt-e.

A hatóságok már értesítették azoknak a gyerekeknek a szüleit, akik együtt fürdőztek a fiúval. Úgy tudni, eddig egyetlen másik gyermeknél sem jelentkeztek hasonló tünetek.

Related posts