Ungváry Zsolt szavai szerint: "Bármi is legyen a birodalom szándéka, mindig akadhatnak hazai végrehajtók, akik hűségesen szolgálják azt."
Az emberi lét, amely a célok és értelmek keresésére épül, elkerülhetetlenül mintákra és eszmékre támaszkodik. A mai, kissé zűrzavaros világban sokan e fogódzók után kutatnak, legyen szó a legőrültebb abszurd gondolatokról, távoli vallások követéséről, vagy önjelölt próféták által megálmodott nézetekről. Mindezek a keresések egyfajta kapaszkodót nyújtanak a bizonytalan időkben, ahol a hagyományos értékek és hitrendszerek időnként meginognak.
Szerencsére számunkra nem szükséges külső ideológiákhoz folyamodnunk, hiszen a saját hagyományaink régóta megalapozottak és beváltak. Keresztényként, magyarként és családunk értékeire építve éljük mindennapjainkat. Azokat az eszméket és politikai irányvonalakat, amelyek összhangban állnak ezzel a szemlélettel, szívesen fogadjuk, hirdetjük és képviseljük. Azonban mindazt, ami eltér tőlük, távol tartjuk magunktól, és ha életünket veszélyezteti, bátran kiállunk ellene.
Az elmúlt évszázadok során Magyarországon a nemzet, a vallás és a szeretetközösségek alapjaiban megdöbbentő kihívásokkal néztek szembe. A hatalomra jutó rendszerek vagy kormányzatok gyakran idegen érdekeket képviseltek, amelyek pénzügyi, katonai és egyéb támogatással biztosították magukat. E külső erők célja nem csupán a hatalom megszerzése volt, hanem a magyar nép javaihoz való hozzáférés megszerzése is. Így aztán nem meglepő, hogy az említett három alappillér – a nemzeti identitás, a vallási közösség és a szeretet kötelékei – nemcsak hogy gyengültek, hanem a magyarság gyarapodása is háttérbe szorult.
Egy területet, népet le lehet rohanni és bekebelezni úgy, hogy a helyzet egyértelmű, nem kell megjátszaniuk, hogy az érdekünkben teszik, nem próbálják a leigázottakat meggyőzni a saját igazukról. A törökök például nem nagyon bíbelődtek ilyesmivel. Ha akadtak is árulók a sorainkban (esetleg egy-egy vár átadásakor), nem volt jellemző az áttérés, magyar politikusok nem bizonygatták az iszlám vagy az oszmán birodalom nagyszerűségét.
A modern világban a helyzet radikálisan megváltozott. A hódítók már nem alkalmaznak annyi janicsárt, mint a régi idők szultánjai; inkább elkerülik a nyílt összecsapásokat. Helyette arra törekednek, hogy a közvélemény előtt igazságosnak és jónak tűnjenek, miközben a gonoszsággal szembeni harcukra hivatkoznak. Ehhez a manipulációhoz belső ügynökökre van szükségük, akik különféle módszerekkel — legyen az erőszak vagy a kultúra álcája — végrehajtják az agymosást.
Az ügynökök gyakran nem saját magukénak érzik az ideológiát, amelyet képviselnek – hiszen az alapvetően hamis, csupán a hatalom elbirtoklását hivatott álcázni. Inkább alkalmazkodnak megbízóik elvárásaihoz. Magyarországon a baloldal már egy évszázada igyekszik külső segítséggel hatalomra kerülni, ám belső erőforrásaik rendre elégtelennek bizonyulnak. Ezt számos alkalommal tapasztalhattuk: talán egyetlen tiszta, demokratikus választást nyertek, mégpedig 2006-ban, de aztán kiderült, hogy a győzelem mögött számtalan manipuláció és folyamatosan terjedő hazugság állt. 1994-ben a társadalom egyharmada szavazott a baloldalra, és az akkori, még sokak számára antikommunista SZDSZ sok jobboldali voksot „átcsábított”. 2002-ben pedig a baloldali pártokra (MSZP, SZDSZ, Munkáspárt) leadott szavazatok összességében még mindig kisebbségben voltak.
Jellemző, hogy míg Sztálin, Brezsnyev és Kádár idején azt hirdették — és ezt a népnek kötelező volt elfogadnia —, hogy a kapitalizmus a szakadék szélén egyensúlyozik, folyamatosan kizsákmányolja a munkásokat, és elkerülhetetlenül el fog bukni a szocializmus ellenében, addig ez a narratíva éppen olyan hamis volt, mint ahogy ma elhallgatják az európai válságot, mert éppen onnan merítik a támogatást, amely a saját érdekeiket szolgálja. Mindig az a rendszer a vonzó, amelyhez az emberek tartozni szeretnének, ahonnan a pénz és a hatalom érkezik. Amikor a helyzet megváltozik, váratlanul átállnak az új vezetőhöz, és hirtelen annak a nézetei lesznek a helyesek.
Így importálnak teljesen irreleváns dogmákat és problémákat is. Mivel ma nyugaton a migráció erőltetése, a genderelmélet csúcsra járatása és a háborúpártiság a divat, ezért idehaza is az ezekhez való viszonyuk a fősodornak felel meg. Nálunk egyiknek sem volt soha hagyománya, mert távoli kontinensekről hozzánk nem vándoroltak tömegek, legfeljebb az utódállamokból magyarok, de ha valaki Marosvásárhelyről Szegedre költözik, az éppen olyan belső migráció, mintha Szolnokról menne Kaposvárra, hiszen csak a Szent Korona országán belül mozog. A genderőrület a magyarságot - túl azon, hogy mindig is némi furcsállkodó távolságtartással figyelte az ilyesmit - alapvetően elkerülte. A háborút pedig sose szerettük, hiszen évszázadok óta rosszul jöttünk ki belőle.
A Valentin nap, Halloween és egyéb idegen szokások beengedése szintén a mindenkori divat függvénye, ezeket is próbálják lenyomni a torkunkon. Ha majd a kenyéradók kitalálják, hogy a medvéket kell képviselni - vannak erre utaló jelek -, akkor medvepártiak lesznek a hazai megbízottaik, de egy új, medveellenes birodalmi akarat esetén simán beállnak medvevadásznak.
Mi viszont egyfelől nagy szeretettel viseltetünk a mackók iránt, és soha nem ártanánk nekik pusztán úgy, de számunkra az emberek biztonsága, élete és élőhelye sokkal fontosabb, mint a medvéké. (Ez csupán egy metafora, noha talán nem a legjobban sikerült, hiszen ellentétben az igazán mély metaforákkal, ennek van egy szó szerinti jelentése is.)
