Tom Cruise egy repülőgépből kilógva, szélsebesen suhanva, hősként küzd az antiisten hatalmával. A világ sorsa a kezében van, miközben a felhők fölött lebegve, bátorsága és elszántsága révén próbálja megakadályozni a sötétség eluralkodását. A kaland minden
Ez a történet első pillantásra olyan izgalmas, mint egy Krapulax-kaland a Pif képregények lapjain, ahol a fenyegető, kopasz figura szintén a Föld uralmára tör. Christopher McQuarrie azonban nem állt meg ennyinél: a sztorijába belecsempészett Frank Herbert Dűne című művének Butleri Dzsihad motívuma is. Ebben a világban az emberiség hosszú, közel száz évig tartó keresztes hadjáratot vívott a gépek, az intelligens automaták ellen. A végső összecsapásban azonban Ethannek elegendő mindössze három nap, hogy leszámoljon a mesterséges intelligencián alapuló antiistennel.
A végső leszámolás nem csupán a blockbuster széria záróakkordja, hanem egy nosztalgikus utazás is, amelyben a korábbi filmek ikonikus pillanatai elevenednek meg. A rendező szándéka, hogy a búcsúval minden a helyére kerüljön, egyértelmű. Egy emlékezetes montázsban visszatér a kés, amely 1996-ban a CIA-elemző, William Donloe (Rolf Saxon) kezében landolt, amikor Ethan ellopta tőle az NOC-listát, mindezt egy olyan jelenet keretein belül, amely mára már a popkultúra részévé vált. A filmvászonra visszatérő pisztolyok mellett a harminc éven át tartó filmsorozatban a már említett kés is újra felbukkan, hogy szimbolikusan kijelölje a cselekmény új irányát. Nem meglepő, hogy Hunt csapatának nehézségei akadtak Donloe felkutatásával az évek során, hiszen a hős elemzőt a Bering-tenger egyik eldugott szegletére, a Szent Máté-szigetre száműzték. Itt, a hidegháború örökségeként megmaradt szonárral figyelte a tenger mélyén zajló eseményeket, és 2012-ben éppen a Szevasztopol tengeralattjáró rejtélyes eltűnését észlelte. A történet tehát nem csupán a visszaemlékezésekről szól, hanem a múlt árnyainak felderítéséről is, ahol minden tetteknek és döntésnek súlya van.
Nem tudta, miért olyan lényeges ez, de mégis megjegyezte a koordinátákat. A Szevasztopol mélyén rejtőzött a Podkovának hívott modul, amely az Entitás forráskódja feletti ellenőrzést biztosította. Az Entitás nem csupán egy mesterséges intelligencia, hanem a világ egyik legnagyobb antiisteneként lépett színre, ami bombasztikusan hangzik, ugyanakkor a sci-fi irodalom legnagyobb kliséje is. Donloe tehát rögzítette a Szevasztopol koordinátáit; tizenhárom évig senkit sem érdekelt, de mit ad isten, éppen akkor érkeznek hozzá az orosz különleges erők, amikor Ethan csapata is megjelenik. Egy fegyveres összecsapás során sikeresen feltartóztatják a ruszkikat, miközben Donloe Ethannek továbbítja a Szevasztopol koordinátáit. Ethan lemerül, hogy a széria leginkább klausztrofób, mégis grandiózus jelenetében, atomtöltetek között cikázva megszerezze az özönvíz előtti forráskódot, amely úgy fest, mint egy régi, első generációs winchester, amire a filmes fanatikusok a M:I-szériák címét írták. Persze, ahogy Hunt bejut a roncsba, a tengeralattjáró azonnal gurulni kezd a tenger fenekén, mint egy ceruzaelem, amely 1996-ban kiesett egy távolsági busz walkmanjéből.
Ezúttal sem maradhatott el a széria kötelező dramaturgiai eleme, az álarcok levétele, ám most különleges szerep jut egy bizonyos fekete maszknak, amelynek felvétele után Hunt kapcsolatba lép magával az antiistennel, aki vagy bemászott az agyába, vagy nem, mindenesetre hősünk megpróbálja majd végig kijátszani. A néző is felvesz egy képzeletbeli maszkot, ami nem mást nyit meg, mint a Mission: Impossible univerzumát, ahol egyik flashback jön a másik után, ide-oda utazunk térben és időben, a széria idősíkjában.
Miközben - mintha egy elveszett Indiana Jones kaland részese lennénk - Ethan megkísérli, hogy átugorjon egy másik kétfedeles repülőgépre, hogy megszerezze Gabrieltől (Esai Morales) a pendrive-ot. Ezen a pendrive-on található a Méregpirula nevű kártevő szoftver, amelyet Luther alkotott meg, de Gabriel ügyesen eltulajdonította. A Méregpirulát a Podkovába kell integrálni, hogy együtt megfékezhesse a világ pusztulását. Az egyik példányt Ethan a tenger mélyéről hozta fel, egy atomtöltettel megrakott tengeralattjáróról, míg a másikat Gabrieltől kell megszereznie, aki egy gyönyörű dél-afrikai táj felett repül a kétfedelesével. Eközben Cruise haja a légellenállásban olyan, mintha Jim Carrey frizurája lenne a Dumb és Dumber című filmben.
Ethan Hunt, az önfejű hős, nem csupán egy átlagos ember, hanem egy olyan természetfeletti figura, aki az emberiség megmentésére szenteli életét, miközben emberi vonásokkal rendelkezik. Olyan ez, mintha Christopher McQuarrie rendező nem Erik Jendresennel, hanem a sci-fi klasszikus írójával, L. Ron Hubbarddal, a szcientológia megálmodójával közösen dolgozta volna ki a forgatókönyvet.
A film egy közel három órás önfelfedező utazás, amelyet mégis mindenki lelkesen néz, hiszen Cruise-nak remekül áll, amikor a gravitáció és a légellenállás ellenében küzd, hogy megóvja a Földet a harmadik világháborútól. Szenzációs látvány, ahogyan egyik kétfedelesről a másikra ugrál, mintha egy Buster Keaton klasszikust idézne. Amikor pedig magzatpózban lebeg a jeges óceán vizében, az olyan, mint a 2001: Űrodüsszeia ikonikus jelenete, ahol a fénygömbbe zárt gyermek érkezik a világra.
