**Rák Kialakulásának Tévhitei és Ténymegállapításai** A rák egy rendkívül összetett betegség, amely körül számos tévhit és félreértés kering. Az alábbiakban tisztázunk néhány gyakori mítoszt, és bemutatjuk a valóságot a rák kialakulásával kapcsolatban.

A Rákgyógyítás górcső alá vette a daganatos betegségek kialakulásával és felismerésével kapcsolatos gyakori állításokat és a szakmailag megalapozott tudnivalókat a betegek és hozzátartozóik számára.

Sajnos az, hogy egészségesnek érezzük magunkat, nem garancia arra, hogy valóban azok is vagyunk. A rosszindulatú daganatos betegségek egy része alattomosan bujkál a szervezetben: legyen szó akár nőgyógyászati daganatokról, akár vastagbélrákról, vesetumorról vagy hasnyálmirigyrákról, a betegség egy ideig észrevétlenül fejlődik, akár évekig nem okozva semmilyen panaszt.

Ezért fontos annyira, hogy amelyik tumortípusnál erre lehetőség van, rendszeresen járjunk el a szűrővizsgálatokra. Ha pedig azt érzi, hogy valami nincs rendben a szervezetében, ne halogassa a kivizsgálást! Mindig mindenki fel tud sorolni féltucatnyi okot, hogy miért nincs ideje orvoshoz fordulni. Ennek a szomorú következménye az, hogy minden egyes héten emberek százai szembesülnek azzal: ha korábban rászánták volna magukat a kivizsgálásra, nagyobb esélyük lenne a gyógyulásra.

Fedezd fel a legelterjedtebb daganatos megbetegedések első jeleit!

Bár kétségtelen, hogy az életkor előrehaladtával a sejtek regenerálódási képessége csökken, és a hosszú évek alatt felhalmozódó környezeti hatások kumulálódnak, nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos daganattípusok kockázata fiatalabb korban is megnövekszik. A gyermekkorban előforduló ideg- és vérképzőrendszeri daganatok mellett a nyirokrendszeri tumorok, a hererák, a méhnyakrák és az emlődaganatok is jelentős mértékben érinthetik a fiatal felnőtteket.

A nők egészsége szempontjából kiemelkedő fontosságú az évente esedékes nőgyógyászati szűrővizsgálat, valamint a rendszeres önvizsgálat. A fiatal emlőszövet esetében a mammográfiai vizsgálat nem mindig nyújt megbízható eredményeket, ezért elengedhetetlen, hogy a nők havonta végezzenek melleik önellenőrzését. Ez a gyakorlat nemcsak a nők, hanem a férfiak számára is fontos: a hererák megelőzése jelenleg nem lehetséges, de a betegség korai felismerése és kezelése révén a daganatos folyamatok közül az egyik legnagyobb gyógyulási arányt mutató típussá válik.

Az előrehaladott rosszindulatú daganatos megbetegedések egyik jellemző vonása, hogy a primer tumor sejtjei képesek elhagyni eredeti helyüket, és eljutni a közeli szövetekhez, valamint a vér- és nyirokrendszeren keresztül a test távoli részeibe is. Ezek a sejtek ott megtelepedhetnek, és elkezdhetnek szaporodni, új daganatokat képezve.

Áttétek (metasztázisok) az átlagosnál gyakrabban jelennek meg a májban, a tüdőben, a csontokban vagy az agyban. Az egyes daganatoknak ugyanakkor szövettani típusuktól függően rendkívül különböző az agresszivitásuk és áttétképzési hajlamuk. Annál kisebb az esély arra, hogy később áttétek alakuljanak ki, minél hamarabb sikerül műtétileg eltávolítani egy daganatot.

A kiújulást és az áttétek megjelenésének kockázatát csökkentik a műtét utáni kemoterápiás kezelések is, amelyek az esetlegesen a szervezetben maradt ráksejtek elpusztítását célozzák. Az utóbbi években a daganatokra célzottan ható gyógyszeres terápiák térhódítása révén az áttétes betegségek kezelésében is nagy előrelépések történtek.

A tumor mérete önmagában nem elegendő ahhoz, hogy meghatározza, van-e áttét (metasztázis) a szervezetben. Bár van összefüggés a daganat mérete és a terjedés lehetősége között — hiszen egy daganat növekedése során képes betörni a nyirokrendszerbe vagy az érrendszerbe, és így eljutni más testrészekbe —, az ok-okozati kapcsolat ennél sokkal bonyolultabb. Az áttétek kialakulása számos tényezőtől függ, és nem mindig következik be automatikusan a daganat növekedésével.

Az áttétképzési hajlam függ a szövettani jellemzőktől, a tumor agresszivitásától, elhelyezkedésétől, terjedési irányától, szerkezetétől, a fellelhető tumorsejtek tulajdonságaitól. Egy néhány milliméteres melanoma is adhat áttétet, míg szerencsés esetben egy több centiméter átmérőjű emlődaganatot is el lehet úgy távolítani, hogy nem maradnak vissza áttétképző tumorsejtek.

Sokan tévednek, amikor a cigarettát csupán a tüdőre gyakorolt veszélyek szempontjából értékelik, pedig a tüdőrák kockázatát akár 40-szeresére is növelheti. A kátrány és a nikotin mellett a cigarettafüst több mint ezerféle rákkeltő vegyületet rejteget, függetlenül attól, hogy az adott cigaretta erősebb vagy gyengébb. Érdemes tehát átgondolni a cigarettázás következményeit, hiszen a hatások messze túlmutatnak a légzőszervi problémákon.

A dohányosok folyamatosan mérgező anyagokat juttatnak a saját és környezetük szervezetébe, ami jelentősen megnöveli a szájüregi, garat- és gégerák, valamint a húgyhólyag és vese rosszindulatú daganatos elváltozásainak kockázatát. Sok dohányos érvel azzal, hogy olyanok is megbetegednek, akik sosem gyújtottak rá. Ez valóban igaz, azonban a tüdőkórházakban és fej-nyaksebészeti központokban tapasztalható arányok világosan mutatják a különbségeket, amelyek a dohányzás és a rákos megbetegedések között állnak fenn.

A vérben található tumormarkerek vizsgálata önállóan nem elegendő a daganatos betegségek szűrésére, mivel ezek szintje nem csupán rákos elváltozások következményeként emelkedhet. Gyulladásos folyamatok is kiválthatják a magas értékeket, így a tumormarkerek nem mindig megbízható indikátorai a daganatok jelenlétének. Ezen túlmenően, néha előfordul, hogy egy előrehaladott rákos állapot esetén a vérben mért tumormarker értékek teljesen normálisak maradnak, ami még inkább bonyolítja a diagnózist.

Mire jók akkor a tumormarkerek? Az értékek folyamatos követése a már diagnosztizált betegek esetén jelzőül szolgálhat a daganatellenes terápia hatásosságának mérésében, illetve - ugyancsak az adott beteg korábbi eredményeit ismerve - figyelmeztethet az esetleges kiújulásra.

A megemelkedett tumormarker szintje általában kontrollvizsgálatot von maga után. Amennyiben az értékek ismételten magasabbak vagy folyamatos növekedést mutatnak, gyakran képalkotó eljárásokat, például röntgent, ultrahangot, csontizotópot vagy MRI-t alkalmaznak. Ezek a vizsgálatok segítenek feltárni, mi okozhatja a változást.