Szécsi Noémi: Jókai Mór formálta az irodalomkedvelő közönséget - Könyves Magazin Jókai Mór nem csupán a magyar irodalom kiemelkedő alakja, hanem egy olyan mentor is, aki generációkat inspirált az olvasás és a kultúra iránti szenvedélyre. Szécsi Noémi írá

Saját mítoszának megalkotása vagy Szendrey Júlia árnyékba húzása - Jókai Mór a való életben is kamatoztatta mesélői tehetségét. Műveiben nemcsak a nemzet identitását formáló események bukkannak fel, hanem a mai olvasók számára sokszor meglepő explicit szexjelenetek is. Már saját korában is ő volt az irodalom óriása, aki hatalmas jelenlétével uralta a kulturális életet. De hogyan ítéljük meg ma írásait? Valóban szükség lenne a modernizálásra? Erről beszélgettünk Szécsi Noémival.

Jókai Mór neve sokunkban a kötelező irodalom világát idézi, ám Szécsi Noémi új kötete, a „Jókai és a nők” egy friss, izgalmas perspektívát tár elénk a 19. század egyik legkiemelkedőbb írójának életéről és munkásságáról. A könyv a női karakterek szemszögéből világít rá Jókai kevesebb ismert arcára, bemutatva, hogy miként látták őt a kortársai, és hogyan értelmezhetjük ma a regényeit. Szécsi Noémit arról kérdeztük, milyen új megközelítések és felfedezések rejlenek a kötet lapjain. Interjú.

Jókai Mór esetében a legendák szövése már életében elkezdődött, akárcsak Petőfi Sándor esetében. Az az aurája, amely körülvette őt, nagymértékben befolyásolta, hogy miként formálódott róla a közvélekedés. Jókai nem csupán író volt, hanem egy olyan karakter is, aki a saját mítoszát építette, kihasználva a publicitást és a korabeli média erejét. Az általa keltett kép sokkal inkább a romantikus hős, a szenvedélyes művész és a nemzet hőse volt, mintsem a hétköznapi ember. Mennyire hatott ez a saját identitására és a műveire? Az, hogy ő tudatosan játszott ezzel a képpel, végső soron hozzájárult ahhoz, hogy az utókor számára is egy különleges, szinte mítikus alak maradt. Az ő életének és munkásságának legendás elemei máig élnek, folyamatosan táplálva az érdeklődést iránta.

A kutatás során számomra különösen figyelemre méltó tanulság, hogy mennyire erőteljesen formálta a róla szóló történetet. Az emlékezők gyakran szinte visszhangozzák az általa elmondottakat, mintha egyfajta parancsot követnének. A magánéletével kapcsolatban szinte dogmatikusan terjesztette a saját verzióját. Néha, ha egy kicsit is figyelmesebbek vagyunk, az ellentmondások könnyen felszínre kerülnek. Ilyen például a komáromi menlevél esete, amely számos kérdést vetett fel. A feleségét hősnőként, míg saját magát szabadságharcossá formálta, mind a családon belül, mind a tágabb közösségben. Jókai számára ez a konstrukció nem tűnt hazugságnak, inkább egyfajta önmagáról alkotott mítosz megvalósítása volt.

Rendszerint jellemző volt rá, hogy a történéseket mindig újraértelmezte, új színben tálalta, folyamatosan a konkrét helyzethez igazította. Ez a sajátos megközelítés az írásaiban is szépen kirajzolódik.

Egy különleges inspirációforrás lehet a Petőfi házaspárral töltött rövid, de emlékezetes időszak. Gyakran hivatkozik magára szabadságharcosként, holott valójában sajtómunkásként éli meg ezeket a zűrzavaros éveket. Olyan mélyen belemerül a szerepébe, hogy szinte el is hiszi azt. Ebből fakad regényírói tehetségének igazi esszenciája: teljes mértékben képes azonosulni azzal a karakterrel, akit éppen életre kelt.

Az írás számára nem csupán egy munka volt; inkább egy szenvedélyes hívás, amely minden nap új inspirációt hozott. Napirendje szigorú keretek között zajlott, de a szavak varázsa mindig felülírta a rutint. Ugyanakkor, az írásban rejlő romantika is vonzotta: a gondolatok szárnyalása, a karakterek életre keltése és a történetek szövevényes világainak felfedezése egyfajta csodát jelentett számára. Minden egyes írási pillanatban ott volt a lehetőség, hogy valami különlegeset alkosson, amiért érdemes volt nap mint nap leülni a papír elé.

Abszolút munkaként. Mindig betartotta az írói penzumát. Nagyon korán kelt, és bizonyos mennyiséget megírt a délelőtt folyamán, ebédelt, és délután intézte az ügyeit. Előfordult, hogy egész nap írnia kellett, ha hajtásban volt, de nem rohamokban írt.

Szorgalmát nyilván a pénz is nagyon motiválta, hisz materiális gondolkodású családból származott. A művészi tevékenységét eleinte azzal tudta igazolni az édesanyjának, hogy ő ezzel pénzt keres. Nála összekapcsolódott az írás a pénzkeresés fogalmával, ám ennek ellenére mégis örömet talált az írásban.

Élvezte a munkáját, de igazi munkamániásként ismerték, nála mindenütt felfedezhető volt a függőség nyoma.

A kutatásom során felfedeztem egy olyan legendát, amelyről hamarosan világossá vált, hogy csupán a képzelet szüleménye. Az elbeszélések szövevényes világában számos eltúlzott részlet és képtelenség bujkált, amelyek a valóságot messze elkerülték. Ez a felfedezés megerősítette bennem, hogy a mítoszok sokszor a társadalmi vágyakat és félelmeket tükrözik, de a tényekkel való összevetésük mindig izgalmas kihívás.

Inkább apróságok, olyan nagy szenzációk nincsenek, hiszen Jókai élete reflektorfényben zajlott és amit lehetett, feltárt az irodalomtörténet, de számomra fontos felfedezés volt, hogy Az aranyember Noémijének mintájául szolgáló Lukanics Ottília történetét kissé átírták. Jókai számára Ottília az életközepi válságot testesítette meg. Állítólag plátói szerelmet táplált a Mikszáth által "tüdőbajos gyámleányként" emlegetett fiatal nő iránt, aki hamarosan tragikusan elhunyt.

A legkisebb részleteket összegyűjtve világossá vált, hogy a helyzet korántsem az, aminek elsőre tűnik. A fentebb említett leírás sokkal inkább szánalmasan cseng, mintsem hogy csupán annyit mondjunk: "fiatal színésznő, akit Jókai anyagilag támogatott." Nem volt példa nélküli, hogy segítségre szorulóknak anyagi támogatást nyújtott; a könyvemben is említem, hogy számtalanszor felajánlott pénzt és tett jótékony cselekedeteket. Azonban az események időrendje és a hangsúlyok teljesen másképpen alakulnak, mint ahogy Mikszáth bemutatja. Így Jókai képe is árnyaltabbá válik, és már nem tűnik olyan ártatlannak.

A források szerint Laborfalvi Róza értesült az ügyről, esetleg hozzájutott a Jókai által írott szerelmeslevelekhez, és ebből hatalmas botrány kerekedett. Még a válás gondolata is felmerült.

Nem tudni, hogy egészen pontosan meddig ment el Jókai, de az biztos, hogy ez az esemény megrengette a házasságát. Nyilvánvalóan látszik, hogy ennek kapcsán megsemmisültek anyagok. Érdekes és tanulságos, hogy Mikszáth úgy fogalmazza át ezt a történetet, hogy Jókai mint férfi és író minél sértetlenebbül jöjjön ki belőle.

A könyved lapjain fedeztem fel, hogy Mikszáth milyen jelentős hatással volt Jókai alakjának megformálására. Korábban nem sejtettem, hogy őt kértek fel egy Jókai-életrajz megírására. Érdekes, hogy számos olyan forrást ismerünk, amely csupán az ő narrációján keresztül jutott el hozzánk.

Jókai Mór és Mikszáth Kálmán kiadója, Révay Mór János, a nagy író halála után felkérte Mikszáthot, hogy készítse el Jókai életrajzát. Mikszáth személyes kapcsolatba lépett Jókai életének tanúival, és hozzáfért olyan dokumentumokhoz is, amelyek később megsemmisültek, vagy családi archívumokban maradtak, sosem kerültek nyilvánosságra. A Jókai levelezésében található levelek egy része Mikszáth Kálmán idézetei révén érhető el, mivel ő maga másolta ki ezeket. Nem tudom, Jókai esetében mennyire volt ez jellemző, de a művelődéstörténeti kutatások során gyakran találkoztam azzal, hogy családi archívumok vagy magángyűjtők visszatartottak olyan dokumentumokat, amelyeket úgy ítéltek meg, hogy nem szolgálják a szerző érdekeit, esetleg kedvezőtlen fényben tüntetnék fel őt, vagy megzavarnák a már kialakult, róla alkotott képet.

Mennyire lehet Mikszáthban bízni ebben a vonatkozásban? Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ő egy anekdotázásra hajlamos szerző...

Forráskritika gyanánt meg kell vizsgálni mindenki indítékait, mint egy nyomozásnál, hogy kinek mi az érdeke. Nyilván Mikszáthnak az az érdeke, hogy elismerje Jókait, megadja neki a neki járó tiszteletet, de azzal a gondolattal, hogy ő a trónkövetelő, a következő írófejedelem. Az irodalomtörténet szerint őt tekintjük a Jókait követő nemzedék legtehetségesebb írásművészének.

A női szereplők kapcsán szintén árnyalja a képet, hogy Mikszáth fő informátorai Váli Mari és Jókai Róza voltak, akik mindketten nehéz érzésekkel viseltettek Laborfalvi Róza iránt, emiatt ő kifejezetten negatív színben jelenik meg.

Elképzelhető, hogy valójában nem volt egyszerű darab, de mégis úgy érzem, hogy néhány hozzászólás túlzottan elfogult vele kapcsolatban. Néha azt kellene mondanom, hogy a nőkkel szembeni ellenszenv is megjelenik bennük.

Különösen Petőfi Sándor esetében nyilvánvaló, hogy Laborfalvi Róza a magyar irodalom Yoko Onójává vált, hiszen ő volt az a múzsa, aki nem csupán a költő életét, hanem művészetét is mélyen befolyásolta.

Teljesen egyetértek. Jókai is hasonló módon viszonyul Szendrey Júliához, hiszen rajta keresztül próbálja kifejezni a Petőfivel kapcsolatos feszültségeit. Petőfi iránti érzései vegyesek lehettek; baráti kötelék fűzte hozzá, ugyanakkor a költő nemzeti jelkép is lett. Jókai talán úgy érezte, hogy Júliát csak akkor tudja megvédeni, ha egy kicsit árnyékot vet a karakterére, így próbálva megmutatni, hogy ő sem olyan hibátlan, mint ahogyan Petőfi ábrázolja. Ezt például a "Politikai divatok" egyik nőalakjánál figyelhetjük meg, de magánéletében is tett utalásokat Júliára, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Úgy vélem, hogy a házasságuk alapja a közös érdeklődés és a szoros szövetség volt. Bár a támogatásuk nem mindig esett egybe időben, az elején inkább Laborfalvi állt Jókai mellett, később viszont az író vált a dominálóbb fél.

Manapság, amikor Laborfalvi Róza személyéről mindössze néhány képi ábrázolás és színikritikai írás maradt fenn, rendkívül nehéz megragadni azt az óriási hatást, amit a magyar színházművészet fejlődésére gyakorolt.

A Pesti Magyar Színház kiemelkedő színésznője volt, amikor a női művészek, sőt, még a fizetéssel bíró nők is rendkívül ritkán fordultak elő.

A XIX. század első felében egy gyerekét egyedül nevelő független nő nemcsak hogy ritkaságnak számított, hanem sokakban megvetést is keltett. A kor szokásai szerint, bár lehetősége lett volna rá, nem hagyta hátra a házasságon kívül született gyermekét. Ehelyett bátorságával és eltökéltségével szembenézett a társadalmi normákkal, mindent kockáztatva nevelte fel gyermekét, és minden erejével azon dolgozott, hogy együtt boldoguljanak. Tizenkét évnyi küzdelem után, amikor már úgy tűnt, hogy mindent elért, váratlanul belépett az életébe Jókai, aki új irányt adhatott a sorsának.

Jókai Mór, a 19. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, kortársai szemében rendkívül sokszínű személyiség volt. Művei és életműve a nemzeti identitás erősítését szolgálta, így sokan a hazaszeretet és a népiesség megtestesítőjeként tekintettek rá. Az író szenvedélyes stílusával és gazdag fantáziájával számos olvasót elbűvölt, ami hozzájárult ahhoz, hogy a korabeli közönség egyik legnépszerűbb írója legyen. Ugyanakkor Jókai megítélése nem volt egyöntetű. Míg sokan csodálták és elismerték a tehetségét, mások kritikusan álltak hozzá, mondván, hogy néha túlzottan idealizálja a világot, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan romantizálja a múltat. A politikai és társadalmi helyzet is befolyásolta a róla kialakult képet; a reformkor és az azt követő időszak viharos eseményei közepette Jókai művei sokszor a közéleti diskurzusok középpontjába kerültek. Összességében Jókai Mór nem csupán mint író, hanem mint közéleti személyiség is jelentős hatást gyakorolt kortársaira, és a mai napig élénken él a magyar kulturális emlékezetben.

Ő volt a legnagyobb, a legnépszerűbb és a legelismertebb író. Mamutként nehezedett az akkori irodalmi szcénára. A pályája nagyon korán indult, hamar sikeres lett, ráadásul sokáig tartott a karrierje. Több mint 50 évet át tudott fogni, és a magyar irodalomnak épp azt a szakaszát, amikor az bizonyos tekintetben felnőtté vált.

Előtte bizonyos műfajokban nem léteztek magyar művek, regények is csak nagyon kezdetleges formában. Az olvasási kultúra is szegényes volt. A népesség nagy része írástudatlan volt, nem olvasott, maga a könyv mint tárgy nem volt elterjedt. Jókai élete pont azt a korszakot íveli át, amelyre a könyvkiadás és a lapkiadás aranykora esett. A századfordulóra ez hihetetlenül felvirágzott, és ennek a feltételeit ő teremtette meg. Az írásaival többek közt ő nevelte ki az irodalomrajongó olvasókat.

Mi lehet az oka annak, hogy ennyire népszerűvé vált?

Az első magyar írók között volt, aki megközelíthetővé, hozzáférhetővé tette számukra az irodalmat. A kor standardjai szerint érdekesen, könnyen olvashatóan írt. Szinte minden műfajban alkotott és a napi sajtóban is aktívan jelen volt szerkesztőként vagy folytatásos regényeivel.

Olyan világot festett le, amelyben felnőttek, egyedi élményekkel és emlékekkel gazdagodtak. Az általa elmesélt történetek sokszor a saját szemszögéből születtek, így néha idealizált képet adtak a környezetről, de mindenképpen egy olyan alapot nyújtottak, amely lehetővé tette az emberek számára, hogy azonosuljanak a múltjukkal és saját tapasztalataikkal.

Megfogalmazta számukra, hogy mit jelent ehhez az országhoz tartozni.

Mit is jelent számunkra, hogy magyarok vagyunk? Melyek azok az események és tettek, amelyek szorosan összefonódnak identitásunkkal, és amelyek révén formáljuk hazánkat és magyarságunkat? A történelem során a nemzeti eszme jelentette a haladás motorját, és Jókai Mór kreatív energiáit éppen ennek a nemes célkitűzésnek a szolgálatába állította. Az azonosulás keresése különösen lényeges volt egy olyan sokszínű népességű országban, mint amilyen a korabeli Magyarország, ahol a különböző kultúrák és hagyományok egymás mellett éltek, formálva ezzel egy közös nemzeti identitást.

Tehát, ha azt nézzük, hogy a mostani állapotához képest, amit porosnak és nehezen olvashatónak titulálunk, akkor annak idején mégiscsak népszerűnek számított?

Az olvasói számára az általa leírt események a közelmúlthoz tartoztak. Maga a szabadságharc közös generációs élmény volt sok ember számára. Meghatározó identifikációs ponttá vált, hogy ki harcolt a szabadságharcban, milyen oldalon. Például a zsidó emancipációnak fontos pontja volt, hogy azok a zsidók, akik harcoltak a magyar szabadságért, ezáltal a magyar nemzethez tartoznak. Jókai megírta 1848-49, a Bach- vagy a Schmerling-korszak, a kiegyezés közös generációs élményeit, politikai, kulturális jelenségeit, a sokvallású, soknemzetiségű Monarchia világát. Ezek az események mindenki számára ismerősek voltak, a közelmúltat jelentették.

Számunkra – főleg az iskolás korú fiataloknak – már eltűntek ezek a régi hivatkozások.

Az átfogó történelmi tudás elengedhetetlen. Akárcsak az Esterházy regényekben, ahol a számos kulturális és történelmi utalás megértéséhez mély műveltség szükséges, úgy itt is fontos, hogy képesek legyünk reagálni azokra a rétegekre, amelyeket a szöveg felvet. A műveltség nem csupán a szavak ismeretét jelenti, hanem a mögöttes összefüggések és kontextusok felfedezését is.

Jókai ugyanolyan nehéz olvasat lett, mert a referenciatárat máshova helyezte a világ. Több évtizede foglalkozom a 19. század történelmével és irodalmával, és sok Jókai regény ezáltal nyílik meg nekem minden rétegében, de tizenkét évesen ezeket nem érzékeltem.

Az elmúlt 50 év során folyamatosan népszerűségnek örvendett, az olvasók hűségesen követték írói pályafutását. Azonban felmerül a kérdés: vajon az idő múlásával a munkássága mellett a legendájára támaszkodott csupán?

Népszerűsége csúcsán állt, ám pályafutása végére egyértelműen jelei mutatkoztak a visszaesésnek. Az 1850-es években még az erő és az új eszmék megtestesítője volt, de idővel ő maga is megöregedett, akárcsak az a tudás, amit oly mesterien birtokolt. Ráadásul az olvasók számára egyre szélesebb választék állt rendelkezésre, akár fordításban, akár eredeti magyar nyelven.

Jókai Mór fiatalkorában a könyvek választéka még meglehetősen szűkös volt. Ekkoriban a francia irodalom ékkövei közül Dumas műveit, míg az angol klasszikusok közül Dickens regényeit olvashatták az érdeklődők, vagy azok fordításait. A német nyelvű olvasók számára itthon is elérhetők voltak a regények, hiszen viszonylag gyorsan elkészültek a fordítások. Érdemes megemlíteni, hogy Jókai saját írásai is párhuzamosan jelentek meg magyar és német nyelven, így a hazai német ajkú közönség is élvezhette a munkáit.

Alexandre Dumas, Victor Hugo, Jane Austen és Charles Dickens művei továbbra is népszerűek, és számos filmes vagy tévés adaptáció készül belőlük, amelyek széles rajongótábort vonzanak. Ezzel szemben Jókai Mór esetében a helyzet eltérő: bár ő is jelentős irodalmi munkát végzett Magyarországon, a műveinek utóélete nem hasonlítható a fent említett írókéhoz. Ennek több oka is lehet. Először is, a nemzetközi elismertség hiánya játszhat szerepet. Jókai művei elsősorban magyar kultúrára és történelemre építenek, így a külföldi közönség számára kevésbé hozzáférhetőek vagy érthetőek. Míg Dumas vagy Austen művei univerzális témákat és érzelmeket dolgoznak fel, Jókai írásai sokszor lokalizáltak, és a magyar néplélek mélyebb rétegeit célozzák meg. Továbbá, a kultúrtörténeti kontextus is fontos tényező. A XIX. századi magyar irodalom a nemzeti identitás és a szabadságharc idején bontakozott ki, ami a korabeli olvasók számára releváns volt, de a modern közönség számára talán kevésbé vonzó. A sokszínűség és a globális kultúra korában a klasszikus magyar irodalom, így Jókai munkássága is háttérbe szorulhat. Végül, a média- és szórakoztatóipar dinamikája is hozzájárulhat ahhoz, hogy Jókai művei nem kapnak olyan hangsúlyt. A filmes és tévés adaptációk gyakran a már jól ismert, népszerű történeteket részesítik előnyben, így a kevésbé ismert vagy nehezebben adaptálható művek könnyen elfeledésbe merülhetnek. Összességében elmondható, hogy Jókai Mór nagysága és jelentősége nem csökkent, de a műveinek utóélete más utat járt be, mint a nemzetközi klasszikusoké.

Az ő műveiből már nem készülnek izgalmas adaptációk. Dickenst is inkább a minden évben elkészülő BBC-feldolgozás tartja életben. Ez már nemcsak a saját országa, olvasóközönsége számára készül, hanem globális termék. Jókait is modernizálni kellene.

Az eddigi adaptációk során gyakran csupán a cselekmény felszínes vonásaira helyezték a hangsúlyt. Az Aranyember esetében például teljesen háttérbe szorul a civil élet és a Senki szigete közötti mély ellentét, valamint az ezt szimbolizáló két nő karakterének kontrasztja. Ezen kívül nem kap kellő figyelmet a természet világának hatása, a főszereplő belső vívódása, vagy a pénz romboló hatásának ábrázolása sem. A franciák ezzel szemben folyamatosan újraértelmezik Dumas műveit, keresve az aktuális társadalmi és kulturális párhuzamokat. Jókaiban is számos olyan téma található, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy friss perspektívából közelítsenek a klasszikusokhoz.

A kőszívű ember fiaiban például Baradlaynét az idősebb Sulyok Mária játszotta, pedig a regény szerint 39 éves. Teljesen más értelmezést kap a történet, hogyha azt látjuk, hogy még egy nem is 40 éves nő az, aki özvegyen marad és új életet kezd a fiaival. Hősnővé lehetne alakítani ebben a történetben. Radikális dolog lenne.

Amikor a lányom nekikezdett a regény olvasásának, azonnal megosztotta velem a véleményét: szerinte Ödön orosz barátja meleg.

A két férfi közötti érzelmi kötelék valóban felülmúlja a nőkkel kialakított kapcsolatokat, hiszen a férfi kész lenne mindenét feláldozni Ödönért a farkaskaland során. Eddig nem ismertem fel ezt a dimenziót, mivel mélyebben gyökerezem az eredeti kulturális normákban. Gondoljunk csak arra a klasszikus Jókai-motívumra, amelyben a dúsgazdag elit fiataljai külföldön pazarolják el apáik vagyonát, míg a "birtokosaik" sorsára jutott emberek nyomorban és sötétségben küzdenek a mindennapokkal. Ez a jelenség nem ismeretlen számunkra sem. Vannak olyan árnyalatok, amelyek révén újraéleszthetjük Jókai szellemét, és kiránthatjuk őt abból a mozdulatlanságból, amely a 20. században körülvette.

Jókai műveiben valóban felfedezhetők pikáns jelenetek, de felmerül a kérdés, hogy ezeket tudatosan építette-e be, vagy csupán utólagos értelmezés eredményeként látjuk őket így. Talán érdemes lenne megvizsgálni, hogyan tükrözik ezek a jelenetek a korabeli társadalmi normákat és értékeket, és hogy milyen hatással voltak az olvasókra a művek megjelenésekor. Az irodalom mindig is sokszínű és rétegzett volt, így Jókai esetében is lehet, hogy a pikáns elemek csupán a mese szórakoztató aspektusait szolgálták.

Ő nagyon sokat írt a szexről, csak mi nem mindig értjük. A könyvben egy helyen idézem azt, ahol a Szerelem bolondjaiban egy házasságon kívüli viszonyban lejátszódó aktust úgy ír le, mint egy természeti jelenséget.

Az Egy magyar nábob című regényben Kárpáti János potenciálja köré épül a cselekmény, ami számos utalást kap a történet során. Jókai viszont nemcsak a főszereplő életét boncolgatja, hanem Mayer Fanni testvéreinek megélhetését is részletesen elemzi, beleértve a prostitúció kérdését is. Ezt a társadalmi jelenséget azonban olyan nyelvezettel tálalja, amely eltakarja a valóságot; a korszak szókincse nem ismerte a mai kifejezéseket, és a nyomtatott szövegekben sem jelenhettek meg ezek a fogalmak.

Nyilvánvalóan utalt a szexuális jellegű témákra, sőt, a munkásságában található egyértelműen explicit szexuális jelenet is.

Amikor Szentirmay Rudolf megtagadja a neje kérését, Flóra grófné nem engedi be a hálószobába, szexmegvonással bünteti. Oldalakon keresztül zajlik a házassági dráma, aki érti, tudja, miért egyre idegesebb a gróf. Szentirmay egyébként is eléggé érzékileg vezérelt, gondoljunk az afgán táncosnőre, akiért meg van őrülve. Az eredeti szövegben Chataquela saját vallása szertartása szerint Byron, a romantika híres költőjének és férfiideáljának felesége. Szentirmay nagyon menő pasi volt, Byron feleségére pályázott.

Természetesen! Jókai Mór gazdag és sokszínű életművében számos olyan mű található, amely mélyebb megértést és új megközelítéseket kínálhat. Az egyik ilyen könyv a „Az arany ember”. Ez a regény nem csupán a szerelem és a kaland története, hanem mély társadalmi és filozófiai kérdéseket is felvet. A főszereplő, Tímár Mihály karakterén keresztül Jókai a morális dilemmákat és az identitás keresését tárja elénk. Érdemes újraolvasni, mert a modern világban is releváns kérdéseket vet fel a hűség, a pénz hatalma és a választások következményei kapcsán. Új szempontként ajánlom figyelmedbe a mű szimbolikáját, például a víz és az arany motívumait. A víz, mint a változás és a megújulás szimbóluma, valamint az arany, mint a kapzsiság és a hatalom forrása, eltérő nézőpontokat kínálhatnak a mai társadalmi viszonyok tükrében. Ezen kívül érdemes figyelni a női karakterek szerepére is, hiszen Jókai nőalakjai gyakran erősebbek és komplexebbek, mint elsőre tűnnének. Az ő történeteik is gazdagíthatják a regény értelmezését és segíthetnek abban, hogy új fényben lássuk a klasszikus irodalmat.

Százat is. De női nézőpontból számomra A jövő század regénye a legérdekesebb, hiszen a szerző elgondolkodik azon, milyen sors vár a nőkre a XX. században. Izgalmas felfedezni, hogy bizonyos hagyományos szerepek, mint például a gondoskodás, számára elengedhetetlenek maradtak. Néha ez frusztrál, mert úgy érzem, hogy a saját női szerepemben éppen ez a gondoskodás jelenti a legnagyobb kihívást; szinte minden helyzetben elvárják tőlem, hogy én legyek a támogató, a figyelmes, a gondoskodó.

Nyilvánvaló, hogy mélyen elgondolkodott azon, miként alakulhat át a nők társadalmi pozíciója, és milyen módon szerezhetnek több jogot a közösségben.