Napóleon kívánságára a Habsburg főhercegnőt meztelenre öltöztették. | 24.

Mária Lujza izgatott és feszülten várta a nagy napot, hiszen férje, Napóleon, a legrosszabb rémálmait idézte fel benne, amikor azt mondta, hogy "a legszörnyűbb kínzás vár rá." Napóleon viszont csak ennyit jegyzett meg: "egy anyaméhet veszek feleségül." A találkozásuk után azonban meglepő módon gyorsan közel kerültek egymáshoz, és a kezdeti zűrzavar hamarosan egy meleg, kölcsönös megértéssel teli kapcsolattá alakult.

Bár Napóleon már 1804-ben a saját fejére tette a császári koronát, valódi hatalmának csúcspontját 1810-ben érte el. Ekkor fél Európa közvetlenül a befolyása alatt állt, míg a másik felének uraival senki sem akart ujjat húzni, főleg miután 1809-ben Wagramnál ismét legyőzte az osztrák és koalíciós erőket, ezzel békét kényszerítve Ausztriára. A francia császár úgy érezte, itt az ideje, hogy a régi, tisztelt uralkodói tradíciókhoz visszatérve, házassággal pecsételje meg hódításait és megerősítse dinasztiáját. Ennek érdekében 1810 januárjában elvált Jozefina császárnétól, hivatalosan azzal az indokkal, hogy nem tudta őt gyermekkel megajándékozni.

Első választottja Anna Pavlovna nagyhercegnő volt, I. Sándor orosz cár testvére, ám a cári család nem mutatott érdeklődést a házassági szövetség iránt. Így a keresés tovább folytatódott, és a figyelem az európai uralkodóházak fiatal hölgyei felé fordult, remélve, hogy megtalálják a megfelelő párt.

Mindenki Napóleon válásáról diskurál. Hagyom, hogy ontják a szavaikat, én pedig nem izgatom magam, csupán sajnálom azt a szegény hercegnőt, akit végül a választása alá von. Tudom, hogy én nem leszek a politika játékszere.

Mária Ludovika főhercegnő, I. Ferenc osztrák császár lánya, egy barátnőjének így fogalmazott: "Szívem mélyén reméltem, hogy más utat járhatok be, de sajnos a sors másként döntött. Míg felettem a tárgyalások zajlottak, a jövőm már régóta mások kezében volt. Metternich, aki akkoriban a külügyminiszteri posztot töltötte be, sűrűn sürgette a frigy megkötését, hiszen rettegve figyelte, hogy Ausztria egy esetleges Franciaország és Oroszország közötti konfliktus kereszttüzébe kerülhet. Végül a házassági megállapodást február 7-én Párizsban írták alá, míg a részletes szerződést egy hónappal később Bécs díszes falai között kötötték meg."

Mária Ludovika - Napóleon oldalán már a Mária Lujza néven emlegették - nyilvánvalóan nem repesett az örömtől, amikor végre vele is közölték a nagy hírt. Nem elég, hogy jövendőbelije 22 évvel volt idősebb nála, és néhány hónappal korábbig uralkodóháza legádázabb ellenségének számított, pontosan emlékezhetett arra is, mi lett a sorsa az előző Habsburg hercegnőnek, Mária Antóniának, akit egy francia uralkodóhoz adtak feleségül. Ennek ellenére állítólag csak annyit mondott, amikor a beleegyezését kérték:

A vágyam az, ami a kötelességeim hívására születik.

A szervezés folyamata megkezdődött, és Berthier marsall, Napóleon képviseletében, Bécs felé vette az irányt. Érdekesség, hogy a francia császár az 1810. március 11-én zajló esküvőn, amely az Augustinerkirchében zajlott, nem volt jelen. Helyette Károly főherceg, Mária Lujza nagybátyja képviselte őt a szertartás során, szimbolikus módon megtestesítve a császári család jelenlétét.

Bécsben a főhercegnői házasságot minden elvárásnak megfelelően ünnepelték, még a nehéz idők ellenére is. A bécsi francia követ szavai szerint az esemény "felülmúlhatatlan pompával" zajlott, a palota falai között pedig "a monarchia minden szegletéből érkezett vendégek" olyan számban gyűltek össze, hogy még "a császárnak és a császárnénak is többször kényelmetlen pillanatokkal kellett szembenézniük". Az osztrák főváros lakói sem maradtak ki az ünneplésből: a színházak ingyenes előadásokat kínáltak, az utcákat díszítették fel, az emberek pedig "új Iphigéniaként" emlegették a hercegnőt, aki a saját boldogságát az ország biztonsága érdekében áldozza fel. "Bár akadt néhány gúnyos vagy sértő plakát, a rendőrség eltávolította őket" – tette hozzá a francia követ a közhangulatról, de a lampionok többsége sajnos az erős szél miatt kialudt, ami még inkább beárnyékolta az ünnepség fényét.

Két nappal később Mária Lujza elindult francia földre. A határon Caroline, Napóleon húga fogadta őt. A régi hagyományokra hivatkozva állítólag elkobozta Mária Lujza ruháit, és meztelenre öltöztette az új császárnét, mielőtt francia ízlés szerint új ruhákba öltöztette volna. Napóleon Compiègne városában várta feleségét, majd együtt folytatták útjukat Párizs felé.

Bár a házasság a bécsi szertartással már érvényes volt, a pár még kétszer megesküdött. Április 1-jén polgári szertartás keretében a Saint-Cloud-i kastélyban, ahonnan másnap szinte diadalmenetben, a császári gárda kíséretében vonultak be Párizsba. Noha a diadalív még csak félig volt kész, az alkalomra fából megépítették a hiányzó részeket, hogy a pár átvonulhasson alatta, útban a Louvre-ba, ahol egy, a Salon Carréban ideiglenesen felállított oltár előtt tartották meg az újabb egyházi esküvőt, az ünnepségsorozatot pedig este nagyszabású tűzijáték zárta.

Bár Mária Lujza a találkozásuk előtt azt hitte, hogy férje "a legborzalmasabb szenvedés lesz", Napóleon csak annyit jegyzett meg: "egy anyaméhet veszek feleségül". Ennek ellenére a pár viszonya viszonylag gyorsan felmelegedett. "Nagyon szeret engem, és én is őszintén viszonozom ezt a szeretetet. Van benne valami rendkívül vonzó és türelmetlen, aminek lehetetlen ellenállni" - írta a császárné nem sokkal az esküvő után. Férje pedig, miután megszokta Jozefina nagyvilági életmódját, értékelte, hogy Mária Lujza mellett "soha egy hazugság, soha egy adósság" nem terheli őket. Ugyanakkor az udvari nevelésben részesült főhercegnő félénkebb és visszahúzódóbb volt, mint elődje, amit Napóleon nehezen tudott megszokni.

A házasság persze végül nem hozta meg azt az eredményt Napóleon számára, amit remélt, Ausztria is tagja lett az őt végül legyűrő koalíciónak. Mária Lujza a bukás után Parma, Piacenza és Guastalla hercegnőjeként uralkodhatott, de fiát elválasztották tőle; férje Elbára nem vitte magával, a Szent Ilona-i száműzetés idején pedig nem találkozhattak.