Általános iskolás koromban éltem át, hogy a nácik arca szinte eltűnt, mintha megolvadt volna a valóság hőjében.

Régen is volt jó pár film és sorozat, amelyet talán túl fiatalon láttunk - értekezés a felborzolt gyermeki lélekről.

A digitális korszakban élünk, ahol a hozzáférés szinte korlátlan, különösen az online világban. Ennek következtében természetes, hogy sok szülő aggodalommal tekint a gyermekeik internethasználatára, hiszen könnyen olyan tartalmakkal találkozhatnak, amelyek nem igazán valók a számukra. Ehhez csupán annyira van szükség, hogy valaki belemerüljön egy streamingszolgáltatásba, ahol gyerekzár vagy gyerekprofil nélkül könnyen elérhetők olyan filmek, amelyek nem a fiataloknak szólnak. Az utóbbi időben különösen népszerűvé vált a fiatalok körében egy horrorfilm, amely Stephen King klasszikusának, az "Az"-nak a 2017-es feldolgozása. Több családot ismerek, ahol az általános iskolás gyerekek valahogy mégis megnézték ezt a filmet, általában az első részt, amelyben kamaszok a főszereplők. Valószínűleg ez a vonzerő, és az is, hogy a kortársaik erről beszélgetnek, hiszen a film jelenleg a Netflix kínálatában is megtalálható. Amint az ember szülővé válik – ahogy nemrég én is –, a korhatár-besorolások iránti érzékenység megnő. Mégis, ha visszagondolok a saját gyerekkoromra, számos olyan filmet és sorozatot láttunk, amelyek nem nekünk készültek. Pedig akkor még – a kilencvenes évek elején – nem állt rendelkezésünkre az internet. Viszont ott voltak a VHS kazetták, a kereskedelmi televíziók és az HBO, amelyek szintén elérhetővé tették a számunkra nem mindig megfelelő tartalmakat.

A nyolcvanas évek közepén született generáció számára két ikonikus tévésorozat formálta gyerekkorát, amelyek vagy tiltotta a szülői felügyelet, vagy engedélyezte, de végső soron mindegy volt, mert titokban mindenki nézte őket. Ezek a sorozatok izgalmat és némi félelmet váltottak ki, hiszen nem feltétlenül a fiataloknak szánták őket. Az egyik ilyen volt a Twin Peaks, amely már 1991-ben eljutott hozzánk a magyar televízió révén, alig néhány hónappal azután, hogy az Egyesült Államokban befejeződött a második évada. Érdekes módon én kimaradtam ebből a kultikus élményből; hallottam róla, de valamiért nem keltette fel a figyelmemet. Csak jóval később, a kétezres évek elején, a közeli videotékában, a legendás James Dean Filmkölcsönzőben fedeztem fel először, amikor DVD-n kölcsönözhettem. Viszont a másik sorozat, az 1995-ben Magyarországon debütáló X-akták, már azonnal elragadott, és azóta is egy meghatározó emlék maradt számomra.

Tizenkét éves koromban egy különös találkozásra került sor: ekkor láttam először a Gumiembert. Ez a pillanat egybeesett azzal, hogy megérkezett az első X-aktám, amelyet 1995. szeptember 25-én, hétfőn, pontosan 20:05-kor sugárzott a TV1. Igen, tudom, hogy ezt a sorozatot nem éppen a legkellemesebb epizódok között emlegetik, hiszen a mai napig ez az egyik legfélelmetesebb rész. Az első évad harmadik epizódjáról beszélünk, így csupán két korábbi részről maradtam le, és ez volt az első alkalom, hogy nem az UFO-król esett szó. Emlékszem, hogy az osztálytársaim, akikkel az általános iskolában tanultam, izgatottan meséltek egy sorozatról, amely tele volt UFO-kkal, FBI-ügynökökkel és mindenféle rejtélyes eseményekkel. Ezért természetesen kíváncsivá váltam, és muszáj volt belenéznem. A szüleim, különösen édesanyám, aki akkor már elvált, nem fanyalogtak, hogy egy ilyen titkos ügynöki sorozatot nézzek hétről hétre. Hamarosan én is teljesen belemerültem a történetekbe, és minden kedden izgatottan léptem be az iskolába, hogy megbeszélhessem az aktuális epizódot a többiekkel. Persze, mi is voltunk mi az X-akták rémülete mellett, Wilberforce-ék kalandjaihoz képest?!

Bár még csak nyolcéves voltam, amikor először láttam, ez a sorozat mélyen beleivódott a gyermeki emlékezetembe. Félelmetes volt, és mégis lenyűgözött minket minden egyes jelenete. Biztos vagyok benne, hogy ez a nyolc epizódos miniszéria alapozta meg a későbbi érdeklődésemet a misztikus és rejtélyes történetek iránt, amelyek közé tartozik például az X-akták is.

Természetesen nem csupán sorozatok, hanem filmek is akadtak, amelyeket valószínűleg túl korán néztünk meg. Ebben a tévé mellett a videókazetták is fontos szerepet játszottak. Erősen emlékszem, hogy általános iskolás koromban - talán 12-13 éves lehettem - láttam az 1987-es Robotzsarut. A filmet ma már kifejezetten 18 éven felülieknek ajánlják. Természetesen a tévében a moziverziót vetítették, nem a sokkal brutálisabb rendezői változatot, de Murphy (Peter Weller) kivégzése az elején így is megrázó élmény volt. Akkoriban még nem értettük a film finomabb rétegeit, és a szatíra fogalmát is csak homályosan ismertük - annyit tudtunk, hogy ez egy menő akciófilm, ezért gyakran játszottunk robotzsarut az iskolaudvaron. Az is hasonlóan népszerű volt, mint a dinóvadászat!

Könnyelműség lenne a Jurassic Parkot pusztán ifjúsági kalandfilmnek titulálni, mégis, amikor 1993 szeptemberében bemutatták Magyarországon, sokan így tekintettek rá. Én is a szüleimmel néztem meg a moziban, mindössze tízévesen, és a film hatására rajtam is eluralkodott a dinóláz, pedig már korábban is nagy rajongója voltam az ősi hüllőknek. Steven Spielberg mesterműve azonban nem riad vissza a sokkoló jelenetektől: emlékezzünk csak Donald Gennaróra (Martin Ferrero), akit a T-Rex a vécéről ragad el, és jól megforgatja, mielőtt végzetes sorsra jut. Vagy ott van Ray (Samuel L. Jackson) karjának tragikus feltűnése. A film kezdete is igazi horrorélményt nyújt, amikor egy Velociraptor berántja a ketrecébe a park egyik alkalmazottját. Bár ezek a jelenetek borzongást okoztak, mégsem éreztem őket sokkolónak.

Eddig olyan filmekről és sorozatokról írtam, amelyek bár nem az én korosztályomnak készültek, nem traumatikus élményként emlékszem vissza rájuk. Ám volt pár olyan cím, ami még mindig szorongással tölt el. Érdekes módon ezek egyike sem horror, akkoriban nem is igazán szerettem a műfajt, talán egyetlen kivétellel.

Az 1984-es Szörnyecskék valóban különleges helyet foglal el számomra, hiszen ez az egyetlen film, amelyet VHS-en élvezhettem. Emlékszem, hogy egy olyan videókazettát kaptam kölcsön a barátomtól, amelyen nemcsak ez a film szerepelt – az eredetileg keresett alkotásra már csak homályosan emlékszem. De mivel a Szörnyecskék is fel volt véve, természetesen nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megnézzem. A szomszédunk volt a szerencsés, akinek először volt videolejátszója, így ott ültünk a nappalijában, izgatottan várva a filmet. A Szörnyecskék egy igazi furcsaság, egy gyámoltalan horror-komédia, tele humorral és szellemes pillanatokkal. Ám mégis, az a jelenet, amikor a félig szétmállott szörny hirtelen kiugrik a szökőkútból, annyira megragadó volt, hogy mélyen bevésődött az emlékeim közé. Emlékszem, hogy a szívem a torkomban dobogott, és azóta is egyfajta nosztalgiával tekintek vissza erre az élményre.

Van azonban egy olyan műremek, amelyről senki nem sejtené, hogy képes sokkolni egy gyermeket. Pedig az 1978-as krimikomédia, az "Óvakodj a törpétől!" még napjainkban is képes baljós érzéseket ébreszteni. Noha kifejezetten vígjátéknak szánták, és olyan ikonikus színészek fémjelzik, mint Goldie Hawn, Chevy Chase és Dudley Moore, két jelenete valóban megdöbbentő volt már akkor is, amikor először láttuk.

De az igazán ijesztő figura az az albínó gyilkos volt – akivel csak beszéltem, mindenkinek borzongás futott végig a hátán a gyerekkorában, ha csak a nevét hallotta.

Végezetül volt egy filmélményem, amit a tévében láttam, és őszintén szólva, senki nem gondolta volna, még édesanyám sem, hogy egy kalandfilmben ilyen sokkoló dolgok is történhetnek. A tízes éveim elején jártam, amikor bemutatták az első Indiana Jones-filmet, Az elveszett frigyláda fosztogatóit (1981). Indy azonnal a kedvencem lett; az iskolaudvaron is előszeretettel játszottuk a kalandjait. Ugyanakkor a film kezdetén, amikor Alfred Molina karaktere, Satipo, pórul jár, és a végén, amikor a frigyládát felnyitják – ezek a pillanatok mély nyomot hagytak bennem. Annyira megrázó volt, hogy ez az egyetlen film a gyerekkoromból, aminek hatására rémálmaim lettek – főleg a nácik leolvadó arcától. Persze erről sosem beszéltem senkinek, mert ki akarná hallani, hogy utána a szülei azt mondják, hogy akkor már nem nézhet több Indiana Jonest?