Lázár János a batidai vadászkastélyból küldte el adventi jókívánságait, amelyet korábban furcsa módon eltagadott, és azt állította, hogy semmilyen kapcsolatban nincs vele.

A magyar adófizetők összesen hárommilliárd forinttal járultak hozzá az oda vezető út felújításához.

"Számomra ők jelentik a világ középpontját. Ma együtt gyújtjuk meg az első gyertyát – a várakozás maga is ünnep. Kívánok mindenkinek boldog adventi időszakot!" – osztotta meg a gondolatait az építési és közlekedési miniszter egy vasárnapi Facebook-posztban.

Lázár János egy különleges fényképet osztott meg, amely a batidai vadászkastélyban készült. A Telex megkeresésére a minisztérium sajtóosztálya megerősítette, hogy a fotó valóban az említett helyszínen készült. "Ez a vadászház egy olyan vállalkozás kereskedelmi szálláshelye, amelyben Lázár János is résztulajdonnal bír, ahogyan azt vagyonnyilatkozatában is feltüntette. Az adventi-karácsonyi tematikájú fotózás során így jogosan használhatja a helyszínt" - nyilatkozta a tárca. Lázár János 2021-ben 57 millió forintért szerzett földet Hódmezővásárhely külterületén, közel ahhoz a batidai vadászkastélyhoz, amelynek résztulajdonosa. Eddig összesen 58 millió forint osztalékot vett ki a vállalatából. A Grosswiese Zrt., amelynek szintén tulajdonosa, 240 millió forintos bevételt könyvelhetett el, ebből 123 millió forint nyereségként realizálódott. Az építési és közlekedési miniszter korábbi 8 százalékos részesedését 40 százalékra emelte a cégben.

Amikor 2018-ban megjelentek az első felvételek a batidai kastélyról, akkor a fideszes politikus tagadta, hogy bármi köze lenne az épülethez. Ez azért volt meglehetősen hiheetetlen, mert Hódmezővásárhelyhez tartozó Batida tanyavilágából látványosan kiemelkedő kastélyt már akkor is Lázár János vagy a valamelyik családtagja birtokában lévő földek vették körül, a a hivatalosan Nagyréti Vendégház nevet viselő épületkomplexumhoz gyakorlatilag csak az édesanyja engedélyével lehetet eljutni. A kastély egyébként papíron először Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, ő 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól, ő kezdte el építtetni is a hatalmas házat úgy, hogy hódmezővásárhelyi források szerint korábban nem volt olyan látható vagyona. Elég jó viszonyban lehet Lázár Jánossal, akivel még a hódmezővásárhelyi városházán dolgozott együtt, később pedig rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak, de az akkor 2018-ban Lázár János vezette Miniszterelnökség is szerződött vele.

2024 szeptemberében napvilágot látott, hogy a batidai kastélyhoz vezető út felújítása hárommilliárd forintos közpénzes támogatással valósul meg.

Rekordprofitot hozott a Lázár János résztulajdonában álló luxus vadászház, de csak ő kapott a haszonbólRejtőzködő tulajdonosok jelentek meg a Lázár-féle kastély mögött

Related posts