A Kurszki térségben zajló események során megfigyelhető az ukrán csapatok visszavonulása, míg az orosz erők folyamatosan előrenyomulnak. Ezzel párhuzamosan mindkét fél légi hadviselése is fokozódik, ami új kihívások elé állítja a harcászati helyzetet. Tru

A teljeskörű orosz invázió harmadik évfordulója, valamint az új amerikai elnök beiktatását követően kialakult zűrzavar közepette igyekszünk "visszatérni a gyökerekhez". Azonban annyi esemény zajlott az utóbbi időszakban, hogy ez az írás most a Donald Trump beiktatása óta eltelt, immár több mint száz nap történését kívánja áttekinteni. E száz nap alatt talán soha nem volt ennyi diskurzus a béke lehetőségéről; beszéltek 24 órás határidőkről, sőt, már arról is szólnak a hírek, hogy az amerikaiak elfordulnak a rendezési kérdésektől. Célunk most az, hogy a fronton zajló eseményeket elemezve próbáljuk megérteni a politikai zaj mögött rejlő valóságokat, és feltárjuk, mi történik valójában a politikai üzenetek mellett.

Január utolsó heteiben a kurszki régióban lévő ukrán kiszögellés (a továbbiakban szudzsai kiszögellés) még stabilan tartotta magát, sőt az ukránok február elején még egy korlátozott ellentámadást is indítottak a kiszögellés délkeleti oldalán. Ezzel ugyan a ukrán védelem szempontjából kedvezőbb terepszakaszra tudták kitolni a peremvonalat, viszont az oroszok nyomasztó számbeli fölénye lassan, de biztosan érvényesülni kezdett. Egybehangzó becslések szerint 50-60.000 orosz katona nézett szembe a kiszögellésben lévő 8-10.000 ukránnal.

Az már novemberre nyilvánvalóvá vált, hogy az oroszok a kiszögellést nem tudják hagyományos támadásokkal felszámolni, így taktikát váltottak. A szudzsai kiszögellés fő ellátási útvonala az N07-es főút volt, ehhez igyekeztek minél közelebb kerülni az orosz erők. Erre február végén került sor, amikor is északnyugatról támadva 10 kilométeren belülre kerültek a főúthoz. Ez lett végül a kulcsfontosságú változás, hiszen innentől kezdve az optikai kábel vezérlésű FPV drónjaikkal folyamatosan támadhatták a kiszögellésbe és -ből érkező ukrán járműveket, a helyzet tarthatatlanná vált.

Az orosz erők kísérletei újabb támadásokkal rendre kudarcot vallottak, hiszen a harcok során 30-50%-os veszteségeket szenvedtek el, miközben csupán egy-egy fasort vagy háztömböt tudtak megszerezni. Február végén azonban egy szokatlan taktikához folyamodtak: a január 1. óta üresen álló "Testvériség" földgázvezetéket műszakilag felkészítették, szellőzőket és pihenőkamrákat alakítva ki benne, majd egy önkéntesekből álló századot indítottak a csőbe. Március 8-án, a felszínen zajló támadásokkal szoros összhangban, az orosz rohamcsoport kiemelkedett a gázvezetékből Szudzsa városától 5 kilométerre északnyugatra. A hetek óta fennálló orosz drónfölény, a felszíni támadások intenzitása, valamint a védelem mögött megbúvó támadókat megkerülő osztagok összhangja váratlanul gyors eredményeket hozott.

A kiszögellés északi csücskeiben védekező gépesített lövész alegységek a harcérintkezést megszakítva tudtak visszavonulni Szudzsa északi peremébe, ahol sikeresen verték vissza az őket üldözni próbáló oroszokat, de az orosz túlerő így is hatalmas volt és március 11-én estére Szudzsát is kiürítették az ukránok. Az ukránok súlyos haditechnikai veszteséget szenvedtek, de az orosz forrásokra alapozva is csupán pár tucat főt veszítettek a visszavonulás során. Az ukrán hadászati szintű vezetés nagyon "benézte" a gázvezetéket, mivel annak a jelenléte előttük is ismert tény volt, mint ahogy az is, hogy az oroszok előszeretettel használják a föld alatti infrastruktúrát a manőverezéshez. Azonban harcászati szinten az itt harcoló ukrán alakulatok ismét kiemelkedőt nyújtottak és kihúzták a fejüket a hurokból.

A harcok az elmúlt másfél hónap során némileg csillapodtak, azonban az orosz hadsereg továbbra is jelentős légideszant (VDV) és tengerészgyalogos egységeket állomásoztat a térségben. A műveletek üteméből kiindulva azonban kérdéses, hogy milyen mértékben bírnak el a helyzet súlyával, hacsak nem változtatják meg drámaian az erőforrások arányát. Ez történhet úgy, hogy további orosz csapatokat irányítanak a területre, vagy úgy, hogy az ukrán erőket kényszerítik hasonló lépésekre.

Fontos hangsúlyozni, hogy az orosz siker nem csupán az amerikai hírszerzési támogatás átmeneti leállításának következménye volt. Egy ilyen összetett hadművelethez alapos és hosszú távú előkészületek elengedhetetlenek. Orosz források és a katonai stratégiák ismerete alapján már jóval Trump beiktatása előtt elkezdődtek a támadás részletes tervezési folyamatai.

Related posts