Közszemlére kerül Kemény János szobra, amely nem csupán a művészet, hanem a közösségi értékek megtestesítője is. E különleges esemény lehetőséget ad arra, hogy a látogatók közelebbről megismerjék a szobor történetét, jelentőségét és azt, hogyan tükrözi a

Egy különleges emlékművet avattak Magyarbükkösben, tisztelegve a település neves szülöttje előtt.

Június 6-án egy meghitt rendezvény keretében avatták fel Kemény János (1607-1662) erdélyi fejedelem mellszobrát Magyarbükkösön. E jeles eseményen a hadvezér és diplomata élő leszármazottai, a Bilibók és Kemény család tagjai támogatták az emlékállítást. A helyi önkormányzat is fontosnak tartotta a kezdeményezést, így a mellszobor a polgármesteri hivatal előtti parkban kapott méltó helyet. Az impozáns alkotást Pataki Réka készítette, Gergely Zoltán közreműködésével.

Az avatóünnepségen Mihály Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy a helyi tanács elkötelezett támogatója ennek a kezdeményezésnek. Ennek köszönhetően méltó emléket állíthatnak a település szülöttének, aki jelentős szerepet játszott a helyi közéletben. A leszármazottak nemcsak hogy visszakapták, de gondosan felújították a 17. századi kúriát is, amely immár a közösség kulturális örökségének szerves részévé vált. Ezenfelül a család aktívan részt vesz a település életében, ami miatt a közösség örömmel állt a kezdeményezés mögé, és támogatta azt.

Bilibók Botond, Kemény János leszármazottja, szívhez szóló szavakkal emlékezett meg a híres magyar bükkösi szülöttről: "Ma egy kivételes katonát, államférfit és írót tisztelünk." Beszédében részletesen feltárta Kemény János életének fontosabb állomásait, különös figyelmet szentelve az írói pályafutásának és az emberi értékeinek. A hallgatóság betekintést nyerhetett abba, hogy Kemény János apja, Kemény Boldizsár, a szomszédos Lándorban birtokolt földet. Ő volt az, aki a 16. század második felében a Bükkösön korábban a Bancza család által birtokolt területet vásárolta meg, ahol új birtokközpontot emeltetett. Érdekes, hogy az aktuális polgármesteri hivatal épülete is ennek a birtoknak a része volt, így a múlt és a jelen szoros összefonódásáról tanúskodik.

Kemény János 1607 decemberében látta meg a napvilágot Magyarbükkösön. Tanulmányait tanítójának és édesapjának köszönhetően Gyulafehérvárra irányították, ahol Keserűi Dajka János, a későbbi püspök, fogadta be. Itt nemcsak a helyi professzorok, hanem Geleji Katona István tanításait is élvezhette. Később Bethlen Gábor udvarába került, ahol 1623-ban, mindössze 16 évesen, apja kérésére apródként kezdett új életet. Bár tanulmányai itt véget értek, egyértelmű, hogy kiemelkedő intelligenciával rendelkezett. Nem feltétlenül volt a tudás fellegvára, de különleges képességei magukért beszéltek. Szónoki tehetségével már ekkor is büszkélkedhetett, latin tudása pedig átlag feletti szintet képviselt. 15 éves korában, valószínűleg első igazán jelentős nyilvános fellépéseként, beszédet mondott Bethlen fejedelem első felesége, Károlyi Zsuzsanna temetésén, ezzel biztosítva helyét a történelem lapjain.

A latin nyelv mellett románul és németül is jártasságot szerzett. Azonban igazi kiválósága az írás iránti szenvedélyében rejlett. Valódi grafomán volt, akinek keze alatt rengeteg írás született. Megmaradt műveiből egyértelműen látszik, mennyire széleskörűen olvasott, különösen a történelmi írások terén, legyenek azok magyar vagy külföldi szerzők. Kiemelkedő munkájának számított az Aprobatae Constitutiones, amely egy készülő törvénygyűjtemény volt, és amelyen 1653 körül dolgozott. Ez a feladat olyan mély örömmel és lelkesedéssel töltötte el, hogy kortársai tanúsága szerint többször is kijelentette: nem kíván másért élni, csak azért, hogy ezt a művet befejezhesse.

Amivel kiemelkedik kortársai közül, azok a krími tatárok fogságában eltelt két évben (1657-1659 között) írt művei. Itt veti papírra az Sz. Dávid százötven zsoltárára támaszkodó Gileád Balsamuma című művét. Humánuma és a reneszánsz nyitottságának hatása az, hogy protestantizmusát is háttérbe szorítja különböző felekezetű fogolytársai miatt. A mű nem önálló munka, ennek korlátot szab műveltsége, viszont önálló csoportosítás. Az, hogy ezt nemcsak a foglyoknak szánta, jól mutatja, hogy miután az eredeti példánya elveszett, 1659-ben újra megírja, és nyomtatásban is megjelenteti. Megírja főművét, az Önéletírását - a magyar irodalom első memoárját. Élete utolsó szakaszában, az Erdélybe való visszatéréskor (mint Windisch Éva írja), új politikai koncepciót fogalmazott meg. Ekkor már rosszul mérte fel a helyzetet, és ő akkor még nem, de mi ma már tudjuk, sorozatosan rossz döntéseket hozott. Ez az új politikai koncepció kudarca az idő előrehaladtával számára is világos lett. Felismerte a felelősségét és kudarcát, ez utolsó leveleiből kitűnik, de a felismerés késői volt, és teljességében tévedését már nem látta be, vagy legalábbis nincs dokumentum róla. Tragédia ez a javából. Mégis azok az erények, az a gondolkodásmód, az intelligencia, ami őt jellemezte, közel 40 év katonai, államigazgatási eredményei és írói munkássága nagyon erős nyomot hagyott. Halála után nem sokkal a kortársak (főleg Erdélyben) nagyon súlyos kritikákkal illették, viszont halála után 30 évvel már eposz született róla; a későbbiekben a Kemény Jánosról kialakult kép sokat változva a helyére került, és immár állandónak (ma is előremutatónak) tekinthető - mondta többek között Bilibók Botond az avatón, majd megköszönte a helyi tanácsosoknak, a polgármesternek, hogy lehetővé tették a szobor felállítását. Külön kiemelte, hogy a szobrot unokahúga, Pataki Réka készítette, aki Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium textil-dizájn, majd a kolozsvári Dizájn és Művészeti Egyetem szobrász szakán végzett. A család számára külön öröm, hogy a Kemény család leszármazottja készíthette el az alkotást. "A remény mellett, de a realitásokat is nap mint nap látva, ha azokat az elveket és értékeket minél többen tudnánk követni, amelyek Kemény János írásaiból áradnak - és az imént párat felsoroltam közülük -, biztosan jobb világ lenne a miénk" - zárta beszédét Bilibók Botond.

A mellszobor leleplezését követően a község szívében, majd a kúria varázslatos környezetében ünnepelték meg a jelenlévők az eseményt.