Kockázatok és mellékhatások – egy határvonalat feszegető, érzelmekkel teli alkotás Gáspárfalvi Dorka előadásában. Ez a darab nem csupán a szavak játékára épít, hanem mélyen a lélek rejtett zugaiba hatolva, tabukat döntögetve tárja fel az emberi lét árnyol

Gáspárfalvi Dorka életében volt egy olyan időszak, amikor a gyermekszínészként eltöltött évek árnyoldalaival kellett szembenéznie. Jelenleg a Mindenki című Oscar-díjas magyar rövidfilm egyik kiemelkedő szereplőjeként ismert, és most a Centrál Színház új bemutatójában, a Mellékhatásban Connie karakterét kelti életre. A történet középpontjában egy gyógyszerkísérlet áll, amely mély hatást gyakorolt Dorkára, már az olvasópróba első pillanataitól kezdve. Az érzelmek annyira elragadták, hogy a próba végén könnyekben tört ki.

Lucy Prebble a kortárs angol drámairodalom egyik legfigyelemreméltóbb alakja. 2012-ben a Londoni Nemzeti Színházban bemutatott Mellékhatás című műve azonnali sikert aratott, és még abban az évben elnyerte a legjobb drámának járó kritikusok díját. A darab egy látszólag egyszerű gyógyszerkísérlet köré épül, ahol egy új depresszióellenes szert tesztelnek. A résztvevők, akik anyagi juttatásért cserébe vállalják a kísérletet, heteken át elzárva, szigorú megfigyelés alatt szedik a gyógyszert vagy annak placebóját. A történet fő motívuma a szerelem, de egy különösen érdekes aspektusból közelíti meg azt. Connie és Tristan, a két tesztalany, azon tűnődnek, hogy az irántuk érzett vonzalom valódi, természetes érzelem, vagy csupán a gyógyszer hatásának következménye.

A Centrál Színházban Horgas Ádám rendezésében játsszák a Mellékhatást. Botos Éva és Fehér Tibor mellett két vendégművész, Gáspárfalvi Dorka és Mertz Tibor szerepel még a színdarabban. A Connie-t alakító Gáspárfalvi Dorka többek közt a próbafolyamatról, az alkotótársakról és a darab fő üzenetéről is beszélt az InfoRádióban.

Amikor először olvastam el a szövegkönyvet, egyfajta izgalom és kíváncsiság kerített hatalmába. Az első lapok áttekintésekor a karakterek és a cselekmény világának felfedezése olyan volt, mint egy új világba való belépés. Az érzelmek, amelyeket a szöveg keltett bennem, vegyesek voltak: a feszültség, a várakozás és a nosztalgia egyaránt jelen voltak. A történet kezdetén még csak körvonalazódtak a főbb motívumok és konfliktusok, de már ekkor is éreztem, hogy mélyebb rétegek rejtőznek mögöttük. A karakterek fejlődése és a cselekmény kibontakozása iránti érdeklődésem folyamatosan nőtt, és a kezdeti benyomásaimat fokozatosan gazdagították a részletek. A kezdeti lelkesedés mellett némi kétely is megfogalmazódott bennem: vajon a történet képes lesz-e fenntartani ezt a dinamizmust a végéig? Ahogy haladtam előre a szövegben, egyre inkább megerősödött bennem az az érzés, hogy ez a történet nem csupán szórakoztató, hanem mélyen emberi tapasztalatokat is közvetít.

Az első találkozónk során Horgas Ádám rendező egy különleges élményt nyújtott azzal, hogy felolvasta a darabot. Azonnal elvarázsolt, már az első mondatok is lenyűgöztek, igazi izgalommal töltöttek el. A mű mélyen összetett, lényeges és roppant aktuális kérdésekkel foglalkozik. A történet ereje szó szerint megrázott; a próba végén annyira elérzékenyültem, hogy nem tudtam megállítani a könnyes szememet.

A Tristant alakító Fehér Tiborral való közös munka nem előzmények nélküli, hiszen játszottak már együtt korábban egy darabban. Ez sokat segített a próbák során?

Szeptemberben találkoztam először Fehér Tiborral, amikor a "Lány a vonaton" című produkción dolgoztunk, amelyet jelenleg is bemutatunk a Játékszínben. Külön érdekesség, hogy ennek a darabnak is Horgas Ádám a rendezője. Tibor személyében egy igazán különleges embert és tehetséges színészt ismertem meg. Hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott minket, és már a második közös munkánkban vehetünk részt. A "Mellékhatás" című előadásban Tibor a szerelmemet alakítja, és mindig öröm vele együtt dolgozni. A próbák során rengeteget tanultam tőle, és a többi szereplőtől, alkotótól is inspiráló tapasztalatokat szereztem. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a csodálatos produkciónak, és hogy megszületett ez az előadás a Centrál Színház színpadán.

- Gyógyszerkísérlet: új remények, tudományos felfedezések, etikai dilemmák - Depresszió: sötét gondolatok, belső harc, izoláció - Nagy szerelem: szenvedély, támogatás, gyógyító erő - Érzelmi mélység: mélypontok, introspekció, önismeret - Kérdés: volt-e már olyan időszak, amikor a szív fájdalmát vagy a lélek ürességét érezte?

Abszolút egyetértek, hogy szinte mindenki átél hasonló nehéz időszakokat az életében. Azonban nem mindegy, hogy ez a skála hol helyezkedik el. Én is tapasztaltam olyan hosszú időszakokat, amikor a hangulatom mélyen a béka feneke alatt volt. Most is vannak ilyen pillanatok. Ezek az időszakok rendkívül megterhelőek, és nem könnyű megküzdeni a kihívásokkal. Visszatérve a tárgyra, úgy vélem, hogy az antidepresszánsok nem jelentik a tartós megoldást a lelki problémákra. Ezek csupán átmeneti, akut kezelést nyújtanak. Fontos lenne, hogy az orvosok tájékoztassák azokat, akik ilyen helyzetbe kerülnek, arról, hogy a valódi gyógyulás nem a gyógyszerekben rejlik, hanem a lelki regenerációban. A fizikai tünetek sokszor valamilyen mélyebb lelki problémát jeleznek. Sajnos a mai világban erről a témáról még mindig túl keveset beszélünk.

Tedd egyedivé a szövegedet: Tedd egyedivé a szövegedet: A színészi karrierje már kisgyermekként elkezdődött, ami számos különleges tapasztalatot és kihívást hozott számára. Ha a jelenből nézünk vissza, láthatjuk, hogy ennek a korai kezdésnek voltak előnyei és hátrányai is. Az előnyök között szerepel, hogy fiatalon rengeteg élménnyel gazdagodott, ami segítette a karakterek hiteles megformálásában. A gyermekkori tapasztalatok formálták a személyiségét, és korán megtanulta, hogyan kezelje a nyilvánosságot és a szórakoztatóipar kihívásait. Emellett a korai sikerélmények növelték az önbizalmát, és lehetőséget adtak arra, hogy már fiatalon elsajátítsa a szakma fortélyait. Ugyanakkor a korai pályakezdés hátrányai is megjelentek. A gyermekként végzett színészi munka gyakran súlyos nyomást gyakorolt rá, és sokszor elveszítette a gyermeki ártatlanságát. Az évek során a folyamatos elvárások és a nyilvánosság figyelme egyfajta terhet rótt rá, ami miatt nehezebben tudott érvényesülni a felnőtt világban. Továbbá, a korai karrier kezdet miatt néha hiányzott neki a normális gyermekkor élménye, ami később hatással volt a személyes kapcsolataira és a magánéletére is. Összességében a színészi pályája korai kezdete gazdagította az életét, de egyúttal számos kihívással is szembe kellett néznie.

A tapasztalataimnak megvoltak a maguk napfényes és árnyékos pillanatai. Gyerekként sokáig csak a nehézségeit láttam annak, hogy ebbe a világba kerültem. Most viszont, egy teljesen más élethelyzetben, próbálom újraértelmezni a múltbeli élményeimet. Már egészen kicsi koromban elkezdtem színészkedni, de akkoriban még nem dolgozatnak, inkább egy izgalmas játéknak tekintettem. Csak az örömét éreztem annak, hogy filmekben szerepelhetek. Aztán 12-13 éves koromban kezdett körvonalazódni bennem, hogy szeretnék hosszabb távon is ezzel foglalkozni. Ekkor vált világossá számomra, hogy talán ez az én utam. Ugyanakkor komoly kihívás volt számomra, hogy hogyan viszonyuljak ehhez az új helyzethez. A gyermekkori filmezés élményei teljesen más színben tűntek fel, mint ahogyan most a színészethez állok. Próbálom élvezni a munkámat, de nyilvánvalóan sok elvárásnak és kihívásnak is meg kell felelnem. Körülbelül 16-17 évesen történt egy fordulat az életemben, ami meglepő volt számomra. Akkor döbbentem rá, hogy valami egészen más irányban kellene elindulnom, mint amivel öt-hat évesen foglalkoztam. Az elején ez ijesztő volt, mert nem tudtam, hogyan kezeljem ezt az új helyzetet. Felmerült bennem a kérdés: valóban ezt szeretném csinálni? Mert gyermekkoromban valóban élveztem, amit csinálok, de azóta sok minden megváltozott, és elkezdtem kételkedni abban, hogy ez még mindig az én utam. Végül azonban rátaláltam a helyemre, és úgy érzem, jó úton haladok afelé, hogy a múltam eseményeit a helyére tegyem. Bár voltak nehézségeim, mára sikerült megoldanom őket.

Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje hatalmas népszerűségnek örvendett, és az Oscar-díjas alkotás révén a szereplők is új magasságokba emelkedtek. Mennyire volt nehéz visszatérni a szokásos napi rutinba a siker eufóriája után?

Ez egy érdekes kérdés, mert felnőttként biztos máshogy fogtam volna fel azt, ami akkor velem történt gyerekként. Ha mindez 26 éves koromban zajlott volna le, akkor biztos, hogy nehezebb lett volna visszajönni egy normál állapotba. Gyerekfejjel, 13 évesen szerepeltem abban a filmben, teljesen más volt az akkori élethelyzetem. Felnőttként egy-egy ilyen sikeres film után lehet azt mondani: oké, ez megtörtént, lépjünk tovább, csináljuk, folytassuk azt, amit eddig, és ne szálljunk el! Én azonban gyerekként nem igazán fogtam fel, mi zajlik körülöttünk és mekkora dolog az, amit elértünk. Viszont amikor később felfogtam, az nehezebb időszak volt számomra. Csak akkor dolgoztam fel, hogy Oscar-díjat nyert a filmünk, és akkor adódott a kérdés, hogy hova tovább? Nagyon sokáig mocorgott bennem egy olyan érzés, hogy ennél többet én már nem tudok nyújtani, illetve nem tudtam, mit kaphatok még ettől a hivatástól. Akkor úgy gondoltam, ennél nincs feljebb, és hát bizonyos szemszögből nézve valóban nincs, de ettől még az élet megy tovább, jönnek az újabb feladatok. Ezt is helyre tudtam rakni magamban, és azt hiszem, sok minden már még rám színésznőként.

Milyen ambíciókat fogalmazott meg a közeljövőre nézve?

Mindig arra törekszem, hogy minden pillanatot a lehető legteljesebben átéljek, és csak arra fókuszáljak, amivel éppen foglalkozom. Számomra ez a megközelítés a legfontosabb. Jelenleg az életem középpontjában a munkám szeretete áll. Mélyen hálás vagyok azokért a kihívásokért, amelyekkel találkozom, hiszen a lényeg az, hogy élvezzem őket, és ne hagyjam, hogy a stressz vagy a szorongás árnyékot vetítsen a mindennapjaimra. Az a célom, hogy a Mellékhatás és A lány a vonaton című darabokban való szereplésem minden egyes pillanatát kiélvezzem a színpadon, és természetesen a filmek világában is ezt az élvezetet keressek, ha lehetőségem adódik rá.

A filmekben, sorozatokban még többen látják az arcát, illetve ismerik meg a nevét a stáblistából. Ezt hogy éli meg? Önnek teher, ha az utcán felismerik vagy megszólítják?

A Mindenki berobbanása idején igazán izgalmas volt tapasztalni, hogy az emberek az utcán felismernek. Később ez a helyzet már természetessé vált, és ez különösen a Mintaapák című sorozat körüli időszakban volt így. Amikor ebben a sorozatban szerepeltem, már nem sokkolt, hogy odajöttek hozzám az emberek. A Mindenkiben még gyermekként tűntem fel, de a mai napig sokan emlékeznek rám ebből az időszakból. Érdekes módon, amikor megkeresnek, ritkán említik a Mintaapákban való szereplésemet; inkább azt mondják: „De jó voltál a Mindenkiben!” Elgondolkodom rajta, hogy honnan tudják mindezt, hiszen akkor csupán 13-14 éves voltam, és most már 22. De a felismerés mindig jól esik, és nem érzem terhesnek ezeket a találkozásokat, mert az emberek többsége rendkívül kedves. Persze néha hallok furcsa megjegyzéseket, amikor sétálok az utcán, de ez sem zavar. Nagyon sokan gratulálnak nekem, és megosztják, mennyire szerették azt a szerepet, amit játszottam. Rengeteg szeretetet kapok, és a legtöbben igazán barátságosak velem.