Újabb jelentős lépést tett az Nvidia, hiszen mostantól ő az első vállalat, amelynek piaci értéke átlépte a négybillió dollárt.

A mesterséges intelligencia használatához szükséges chipek legnagyobb amerikai gyártója maga mögé utasította az Apple-t és a Microsoftot is.
Szerdán az Nvidia piacra lépése új magasságokba emelte a vállalat értékét, hiszen elérte a 4 billió dolláros határt, ezzel pedig a legértékesebb tőzsdén jegyzett cég lett, megelőzve ezzel az Apple-t és a Microsoftot. A mesterséges intelligencia alkalmazásához nélkülözhetetlen chipek éllovasa, az Nvidia részvényei a szerdai nyitás után 2,5%-os emelkedést mutattak, és napközben rekordértéket értek el - számolt be róla a CNN.
Az amerikai vállalat részvényára idén a mesterséges intelligencia térhódításának köszönhetően közel 20 százalékkal emelkedett. Ezt az időszakot egy erősebb hanyatlás követte Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi korlátozásai és az erősödő kínai konkurencia miatt.
Az Nvidia szerepe az MI-aranylázban Jensen Huang vezérigazgatót a világ egyik leggazdagabb emberévé tette - a Bloomberg kedden publikált gazdaglistáján a tizedik helyen végzett,140 milliárd dolláros nettó vagyonnal.
A vállalat chipjei azokat az adatközpontokat táplálják, amelyek nélkülözhetetlenek a Microsoft, az Amazon és a Google mesterséges intelligencia modelljeinek és felhőszolgáltatásainak működéséhez. Ananda Baruah, a Loop elemzője korábban megjegyezte, hogy a cég de facto monopolhelyzetben van egy olyan iparágban, amely előtt hatalmas növekedési lehetőségek állnak. A befektetési cég előrejelzése szerint az MI-félvezetők értékesítése 2028-ra elérheti a kétezer milliárd dollárt, ami párhuzamosan az Nvidia piaci kapitalizációját is drámaian megemelheti – a várakozások alapján 3,6 ezer milliárdról akár 6 ezer milliárdra nőhet.