Gyimesi végre eljutott arra a helyre, ahol igazán otthon érzi magát - a közélet zűrzavaros ócskapiacára.

Az országos politikai helyzet szempontjából legfeljebb annyit jelent a Magyar Szövetség egyik Gyimesi György nevű alelnökének pártból történő kirúgása, mint az, hogy megpofoztak valamelyik faluvégi kocsmában egy idült hamiskártyást.

Ez a szöveg nem minősíthető "az esemény" cinikus lekicsinylésének, hiszen bármennyire is fontosnak érezzük a magyarságunkat, el kell ismerni, hogy egy olyan politikai csoportosulásról van szó, amely már hosszú évek óta a parlamenten kívül ténykedik. Ez a csoport, gyakran a háttérből figyelve, néha hangos vitákkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. Így ezúttal is érvényes a régi, de igaz mondás: valójában nem igazán van itt semmi különös vagy figyelemre méltó.

A szóban forgó kiebrudalásnak viszont annyi tanulsága mindenképpen van, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ez a klisé ugyanis arra utal, hogy ezt a Gyimesit épp azért szerezték be annak idején a Magyar Szövetség illetékesei a közélet ócskapiacán, mert csodatévő kincsnek hitték. Mármint olyan értelemben, hogy vele majd egyszeriben a parlamentbe katapultálódik a pártjuk. Állíthatnánk kellő jóindulattal. Ha viszont valamivel szigorúbbak vagyunk, kihegyezhető Gyimesi Magyar Szövetségbe igazolása arra is, hogy vele akarták elüldözni a pártból azokat a személyeket, akik a Magyar Szövetség aktuális vezetésének kényelmetlenek, sőt, büdösek voltak.

De végül is, a tények makacsul ragaszkodnak önálló létezésükhöz. Gyimesiből nem bontakozott ki semmiféle varázslatos fegyver, viszont kerékkötő szerepében annál inkább megmutatkozott. Ugyanis bár a pártvezetésnek sikerült eltávolítania a számára zavaró személyeket, a parlamenti küszöb átlépésének ambiciózus terve éppen Gyimesi miatt futott zátonyra.

Így érkeztünk el a tipikus szlovmagy végjátékhoz, valamint a takarítás kérdéséhez. Ami, valljuk be, meglehetősen hosszúra és kínosra sikeredett. Különösen azért, mert már a választási kudarc előtt is sejthető volt, ami utána nyilvánvalóvá vált: a megváltónak hitt Gyimesi valójában egy óriási átverés, ami a külső és belső szemlélők számára is úgy tűnhetett, mint egy díszes szőnyegen heverő kutyapiszok.

Hosszú időbe telt, mire észlelni tudtam ennek a szerencsétlenség-örvénynek a nyomait, pedig már régóta érezhető volt a levegőben a bűz.

Most azonban úgy tűnik, elérkeztünk a végkifejlethez. A takarítószemélyzet, bár némi külföldi támogatás révén, de végül is sikeresen megszabadult a rendetlenségtől.

Most már a radikális fertőtlenítésnek kellene következnie, hogy annak befejeztével alaposan lezuhanyozhassanak a csapat tagjai. Majd a személyi higiénia elvégzése után jöhet a lelki, aztán meg a rendrakás a fejekben.

Nem éppen egyszerű feladat! De egy dolog biztos: elkerülhetetlen.