A Nintendo izgalmas kalandja továbbra is lendületben van, hiszen a Switch 2 bevezetése új színt hoz a játékpiacra.

A Nintendo részvényei idén lenyűgöző 46%-os növekedést mutattak, ezzel több mint 39 milliárd dollárral gyarapítva a cég piaci értékét. A befektetők bizakodva várják a Switch 2 érkezését, remélve, hogy ez az új konzol képes lesz megismételni az elődjének fantasztikus teljesítményét.

Szerdán a Nintendo részvényeinek ára új csúcsot döntött, amit elsősorban a frissen debütáló Switch 2 konzol körüli élénk érdeklődés generált. A játékgép június 5-én, több mint nyolc évvel elődjének megjelenése után lépett a piacra, és rajtját tömegek kísérték, hiszen világszerte kígyózó sorok alakultak ki a bolt előtt. Az első négy nap során már több mint 3,5 millió példány talált gazdára, ezzel a Nintendo történetének leggyorsabban fogyó új konzoljává avanzsált. Ennek tükrében a vállalat felülvizsgálta eladási előrejelzését, és most már 66 milliós eladással számol 2028 márciusáig, szemben a korábbi 60 milliós becsléssel.

Nyilvánvaló, hogy a hektikus gazdasági viszonyok és a viszonylag magasabb ár ellenére sem csökkent a játékosok lelkesedése a Nintendo legújabb terméke iránt. Az Egyesült Államokban a Switch 2 konzol ára 450 dollár, míg Japánban hivatalosan 49 980 jenért kínálják, ami körülbelül 345 dollárt jelent. Magyarországon pedig az ára 210-230 ezer forint között mozog.

Szoftvertesztelés: elérkezett a pillanat A tesztelői szakma folyamatosan változik, és napjainkban számos új kihívás elé állítja a szakembereket. A körülmények most különösen nehezek, a megoldások keresése pedig izgalmas, mégis fáradságos feladat.

Az első Nintendo Switch 2017-ben jelent meg, és indulása óta 152 millió darabot adtak el belőle, ezzel pedig minden idők második legkelendőbb konzolja lett. Az új generáció épp egy olyan időszakban érkezik megmérettetni magát a piacra, amikor nem a konzolok töltik be a központi szerepet a játékiparban. A befektetők számára az előző konzol sikere már magában biztató lehet, hiszen az S&P Capital IQ adatai szerint 2017 márciusa, az eredeti Switch megjelenése óta a Nintendo részvényei közel 470%-kal emelkedtek. A vállalat piaci kapitalizációja több mint 81 milliárd dollárral nőtt ebben az időszakban.

A Switch 2 megjelenése után több globális kiskereskedő, köztük a Walmart weboldala is arról számolt be, hogy a készletek gyorsan elfogytak. Ez a korlátozott elérhetőség pedig jelentősen megnövelte a viszonteladói árakat. A Switch 2 iránti kereslet különösen nagy Japán viszonteladói piacain, ahol a termék ára jóval meghaladja a hivatalos árkategóriát. Ezen kívül az online piacterek és fórumok üzemeltetői is figyelmeztették a vásárlókat a hamisítványok veszélyeire. A japán Yahoo Auctions pedig döntést hozott, hogy megtiltja a Switch 2 hirdetését, hogy ezzel is csökkentse a potenciális problémákat.

Related posts