A bojtosúszós maradványhal számos jellemzőjét félreértettük | National Geographic

A bojtosúszós maradványhal a mai élő kövületek egyik legérdekesebb képviselője, hiszen testfelépítése évmilliók óta szinte változatlan. Ez a különleges hal lehetővé teszi számunkra, hogy bepillantást nyerjünk az ősi evolúciós folyamatokba, és tanulmányozzuk a természet fejlődésének egyes lépcsőfokait.

Brazíliai és amerikai kutatók újraelemezték a bojtosúszós maradványhal koponyájának izomzatát, és felfedezték, hogy sok anatómiai struktúrát a korábbi kutatások során helytelenül értelmeztek. A bojtosúszós halak a szárazföldi gerincesek legközelebbi vízi rokonai (de nem őseik!), és olyan anatómiai elemekkel bírnak, amelyek a mi szervezetünkre is jellemzőek. A kutatásuk révén jobban megérthetjük, hogyan alakultak ki a halakból azok az állatok, amelyek később meghódították a szárazföldet.

Sokáig úgy tudtuk, hogy e bojtosúszósok a kréta időszak végén, a dinókkal egyidejűleg kihaltak, azonban 1938-ban sikerült felfedezni, hogy még ma is élnek képviselői. Az pedig könnyen érthető, mekkora előnyt jelent egy ma élő állat vizsgálata a kövületek vizsgálatához képest.

A kutatók a Latimeria chalumnae, az afrikai vizekben élő mai bojtosúszós hal az izmosúszójú halak (Sarcopterygii) családjába tartozik, és mintegy 420 millió éve különült el ez a csoport a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) elődeitől. Sugarasúszójú a ma élő halak több mint 99 százaléka, a maradék a két bojtosúszós és a hat tüdőshal faj tartozik az izmosúszójú halak közé.

Természetesen a szárazföldi négylábúak is ebbe a kategóriába tartoznak, így mi emberek is az izmosúszójú halak rokonságában állunk, habár a "hal" kifejezés itt csupán tudományos szempontból helytálló.

A tévesen azonosított izmok között szerepelt egy olyan, amelyről eddig azt feltételezték, hogy a szájüreg és a toroküreg tudatos tágításában játszik jelentős szerepet. Az új kutatás azonban felfedte, hogy ezek a korábban izmoknak vélt struktúrák valójában csupán ínszalagok, amelyek nem képesek aktív összehúzódásra.

A sugarasúszójú halak képesek arra, hogy a táplálékot beszippantsák a szájukba - korábban azt gondolták, hogy a megfelelő izomrendszernek köszönhetően izmosúszójú halak is képesek erre. Ez arra utal, hogy e képesség, és az ezt biztosító izmok csupán később, a sugarasúszójúak közös ősében alakult ki.

A bojtosúszós maradványhal rendkívül ritka faj, így a múzeumokban is csupán néhány vizsgálható példány található belőle. A kutatók hosszú időn keresztül keresték a megfelelő alanyt, végül a chicagói Field Museum és a Virginiai Tengerkutató Intézet készségesen kölcsönzött egy-egy preparált példányt a kutatás céljaira. Egy korábban alaposan boncolt példány izom- és koponyaelemeit külön-külön elemezték, emellett mikro-CT felvételekkel is részletes vizsgálatokat végeztek rajtuk.

Ennek eredményeként fény derült a korábbi, 70 évvel ezelőtti, kevésbé alapos kutatások során elkövetett hibákra, valamint számos új felfedezésre is. Kiderült például, hogy 11 olyan struktúrát, melyeket a régi források izomként azonosítottak, valójában ínszalagok vagy más kötőszövetek alkotnak. Míg az izmok aktívan részt vesznek a mozgásban, az inak csupán közvetítik ezt a mozgást, ami alapvető eltérést jelent az egyes szövetek funkciójában.

A kutatók a jövőben a bojtosúszós maradványhal koponyájának anatómiáját más négylábú állatokéval kívánják összevetni, hogy mélyebb betekintést nyerjenek e testrészek evolúciós fejlődésébe és múltjába.