Az ókori görögök viszonya a luxushoz meglehetősen ellentmondásos volt. Egyrészt csodálták a szépséget és a kifinomultságot, ugyanakkor a túlzott fényűzés gyakran megvetés tárgyát képezte. A filozófusok, mint például Szókratész és Platón, a mértékletessége
I. e. 405-ben az ókori görög drámaíró, Arisztophanész Békák című művében az athéni Alkibiadészről azt írta (Arany János fordításában): a város "Kivánja, gyűlöli, s mégis szeretné."
Alkibiadész tehát valóban megosztó figura volt a történelem színpadán. Az athéniak vonzódtak karizmatikus egyéniségéhez, ugyanakkor nem tudták figyelmen kívül hagyni ambícióinak túlzott mivoltát, ami gyakran aggodalommal töltötte el őket. Fényűző életvitele sokak szemében elítélendőnek tűnt, így egyfajta ellentmondásos mítoszként élt a köztudatban.
Plutarkhosz, a római kori görög életrajzíró kiemelte, Alkibiadész olyan bíbor köpenyt viselt, amelynek vége leért a földre - mivel ebben a korban korántsem volt könnyű dolog a ruhaneműk tisztítása, ez a luxus egyik legpazarlóbb megnyilvánulásának számított.
Saját hadihajóját emellett oly módon alakíttatta át, hogy ágyát ne ringassák túlzottan a hullámok a tengeren, továbbá rendszeresen vett részt részeg tivornyákon, és még a hagyományos athéni harcos képét is megszentségtelenítette azzal, hogy (egyébként aranyból készült) pajzsára egy kupidót festetett.
Szókratész éles szavakkal bírálja Alkibiadészt, rávilágítva a fiatal férfi kicsapongó életmódjának veszélyeire és következményeire. Az utóbbi heveskedése és féktelen élvezetei nem csak saját jövőjét fenyegetik, hanem a közösség értékeit is aláássák. A bölcs filozófus arra figyelmezteti, hogy a mértéktelenség és a felelőtlenség végül a valódi boldogság helyett csak ürességet hagy maga után.
Alkibiadész volt az, akit egyszer ünnepeltek, máskor istenkáromlással vádolták. Megtették a városállam legfőbb hadvezérének, majd hadjáratáról hazahívták és bíróság elé állították. Ezután átállt Spárta szolgálatába, majd visszatért, és az athéniak újra keblükre ölelték - aztán száműzték, és Phrügiában, a mai Törökország területén vált gyilkosság áldozatává.
Az extravagáns államférfi története jól szemlélteti az athéni demokrácia állandó küzdelmét saját magával abban, hogy miként hasznosítsa a legtehetségesebb polgárok képességeit egy olyan rendszerben, amelyben jogilag mindenki egyenlő volt - és egyúttal a városállamnak a luxushoz való ellentmondásos viszonyát is.
