Dél-Ausztrália festői tájai lenyűgöző szépséggel varázsolják el az utazókat. A végtelen vörös sivatagok, a dombok és a tengerparti szakaszok lenyűgöző kontrasztot alkotnak, miközben a helyi flóra és fauna gazdagsága új élményekkel ajándékozza meg a látoga

Egy székely, egy palóc és egy anyaországi magyar találkozik... Nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem a valóság, amely az adelaide-i repülőtér várójában bontakozik ki előttünk. Szabó Attila, a székely református lelkész, Palcsó Anna, a felvidéki "kácsépés" (aki a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa), és Czár László, a "külhoni" barátunk éppen arról diskurálnak, hogy hol lehetünk már, amikor végre megérkezünk a váró terébe. A hangulatot egy magyar lobogó előkerülése fűszerezi, amelyet a fogadásunkra készítettek. Mesélünk az ausztrál határrendészet szigoráról és az utazásunk viszontagságairól, hiszen volt, aki Dubajról, míg más Hongkong érintésével jutott el a déli féltekére. Ahogy az izgalom fokozódik, máris indulunk a szállásunkra, hiszen másnap kezdődik a várva várt forgatás.

Mielőtt teljes mértékben belemélyednénk Adelaide varázslatos világába, érdemes egy pillanatra megállni, és felfedezni Ausztrália lenyűgöző jellemzőit. Ez a különleges kontinens az Egyenlítőtől délre terül el, és három oldalról óceánok ölelik körül, míg északon az indonéz szigetvilág határolja. Ausztrália sok szempontból a rekordok földje: itt található a legkisebb kontinens, emellett a legszárazabb földrész is, hiszen területének egyharmada sivatag vagy félsivatag. Érdekes módon, a területének közel felén a vizek nem jutnak el az óceánhoz, ami egyedülállóan magas arány a kontinensek között. Ráadásul ez a legidősebb földrész is, mivel területének kétharmada ősföld, amelynek gránitja számos helyen a felszínre bukkan, mesélve a Föld múltjáról.

Végül, a legutóbb felfedezett kontinens Ausztrália, ahol a fehér ember csak a 18. században kezdett el letelepedni. Azóta a szigetén körülbelül 25 millióan élnek, ami nem is tűnik annyira soknak, ha figyelembe vesszük, hogy például Sanghaj lakossága is hasonló nagyságrendű.

Először is, elhoztuk a Kárpát-medence varázslatos tájait és hangulatait, amelyeket hat nagyvárosban osztottunk meg közönségünkkel, gazdag képi és videós anyagok kíséretében. Ezen felül, mivel már a helyszínen jártunk, négy epizódot is forgattunk, ahol felfedeztük a legfontosabb magyar közösségeket és megörökítettük a magyar kultúra értékeit. Közben folyamatosan köszönetet mondtunk az ausztrál diaszpóra hihetetlen munkájáért, amelyet azokban a nehéz évtizedekben végeztek, amikor hazánkban a bolsevik diktatúra uralkodott, és keményen irtotta a nemzeti érzéseket. Ezek az évtizedek voltak azok, amikor Trianon és 1956 emléke, a nemzet szelleme – többek között – itt élt tovább, diaszpóra révén.

És nem utolsósorban bátorítást próbáltunk adni ahhoz, hogy a magyar nyelv és kultúra minél tovább élhessen itt, és ezt a gazdag kultúrát a többségi nemzettel is sikerüljön megosztani, mert valahol ez lehet a garancia a megmaradáshoz.

Adelaide-ben kezdtünk tehát barátainkkal, akik a rendelkezésre álló két napban elvittek bennünket a legfontosabb helyszínekre (na, jó, borászatba nem volt időnk menni, pedig itt világhírű borokat készítenek). A városról tudni kell, hogy Dél-Ausztrália állam fővárosa, az egyetlen olyan államé, amelyet nem fegyencek alapítottak. Adelaide nem pörög, nem rohan, csendes, barátságos. A sors fintora, hogy végül négyszer is jártunk ebben a városban, ahol már első napunkon láttunk koalát; nem gondoltuk volna, hogy majd csak itt fogunk újra találkozni vele.

Adelaide természeti környezete talán nem olyan grandiózus, mint a többi nagyvárosé, de ennek megvan a maga varázsa. A Kangaroo-sziget, ahol fókákkal barátkozhatunk, és a Mount Lofty csúcsáról nyíló panoráma is lenyűgöző élményt nyújt. Amikor onnan visszanéztünk a városra, kissé zavarban éreztük magunkat, hiszen a csúcsról indultunk a többnapos sivatagi kalandunkra az Outback szívébe. Tudtuk, hogy hiába nézzük meg Sydney-t, Melbourne-t és a többi nagyvárost, ha a sivatag titkait nem tárjuk fel, akkor az ausztrál élményeink nem teljesednek ki. Így hát rátértünk a Stuart Highwayre, amelynek nevét a 19. századi skót felfedező, John McDouall Stuart tiszteletére adták, aki elsőként kelt át sikeresen Ausztrália déli részéből északra. Érdekes, hogy mindössze néhány évtizede lett leaszfaltozva az Adelaide és Darwin közötti 3000 kilométeres szakasz, míg a vasútépítés már 1878-ban elkezdődött, és csak 2004-re fejeződött be. Szerencsére a két város között félúton felfedeztünk egy izgalmas helyszínt, ahol magyar barátunk várt ránk, hogy együtt folytathassuk a felfedezést.

Az opálbányászat napjainkra már túllépett a csúcspontján, és Breglec Viktor is úgy döntött, hogy 800 kilométert utazik Adelaide-ból, hogy meglátogassa föld alá épített otthonát. Kint éppen 40 fokra kúszik a hőmérő, így érdemesebb a kellemes 20 fokban folytatni a beszélgetést, mielőtt felfedeznénk a város izgalmas látványosságait.

Coober Pedy és környéke az itt is forgatott Mad Max filmből is ismerős lehet. Amíg a szem ellát a bányagödrökből kihányt föld-dombok láthatók a sivatagos környezetben. Még 1915-öt írtak, amikor aranyásók járták a környéket, de arany helyett opált találtak. Rögtön kitört az opálláz, bányaüregek ezrei lepték el a vidéket. Ma 250 ezer ilyen üreg van, Coober Pedy pedig ma is a világ egyik legnagyobb opálmezője.

A poros bányaváros turisztikai vonzereje is abban rejlik, hogy az ember szinte a világ végén érzi magát. A nagy hőség miatt a legtöbben "dugouts-ban", föld alá vájt lakásokban élnek, sőt a szálloda, a templom és a múzeum is a föld alatt található! Viktor még sokat mesél, de végül indulnunk kell, hisz még 700 kilométer ide végső célunk, az Ayers Rock...