**Elköszönés az öreg tölgytől** Ahogy a nap fénye átszűrődött a levelek között, és a szellő lágyan simogatta az ágat, éreztem, hogy eljött a búcsú ideje. Az öreg tölgy, mely évtizedek óta állt szilárdan a dombtetőn, nem csupán egy fa volt számomra; ő vol

Tavaly ősz folyamán, egy kellemes estét tölthettünk együtt, amikor utoljára nálunk vacsoráztak. Ekkor egy különleges vadászmellényt és egy színes cserkészövet adott át nekem ajándék gyanánt.

- Ez a régi cserkészövem, Zsoltikám. Mellé pedig egy gyönyörű mellény is társul. Meggyőződésem, hogy nálad igazán jó helyen lesznek!

Jelenleg figyelem őket, és hallom a szavát.

Mikor egy alkalommal felkerestem, és izgatottan meséltem neki:

- Károly bátyám, éppen a Kőszívűt nézem a tévében, nagyon izgalmas!

Én is! Képzeld el, a kisunokám most Baradlay Richárdot alakítja!

Elbűvölő humorérzéke volt.

És hallom a hangját. Hallom, ahogy mondja a szövegeimet a sorozataim alá.

Lengyelország iránti vonzalma különösen mély volt. Egy alkalommal, egy esemény keretében, elmondania kellett Gyóni Géza híres versét, a "Csak egy éjszakára" címűt. Kevés olyan költemény létezik a magyar lírában, amely ennyire lenyűgöző és hatásos lenne, mint ez a mű.

Csurka István Az ős Kaján című művéhez írt előszavában így fogalmaz: "Akárcsak a világirodalom minden jelentős költeménye, ezt a művet is lehet gúnyolni, és valóban, sokan így is tesznek, de ez csupán a vers nagyságát és megfoghatatlanságát tükrözi. Ady Endre több olyan monumentális költeménye is hullámzik a világ óceánjain, amelyek leginkább csak a magyar lélek kikötőiben találják meg a megfelelő fogadtatást és elismerést. Közülük Az ős Kaján a legimpozánsabb. Ez a vers egy igazi csatahajó, amelynek két kapitánya van – ami elsőre lehetetlennek tűnik, de mégis így van, és most egy fiatal tengerésztiszt lépett a fedélzetére, aki rögtön magas rangot kapott. Azonnal első tisztté avanzsált. Bayer Zsolt."

Úgy érzem, Gyóni verse is egy hatalmas, mélyen elgondolkodtató költemény, amely a világ óceánján lebeg, és csak a magyar lélek kikötőiben talál otthonra, díszlövések kíséretében. Amikor kétségbeesem, vagy úgy érzem, hogy az erőm elapad, mindig visszatérek Csurka előszavához. Soha nem tudom majd eléggé megköszönni neki, hogy ezt a szöveget írta a könyvemhez, és azt a mondatot, ami rólam szól, azt végképp nem fogom tudni kifejezni, milyen hatással van rám.

Mécs Károllyal is hasonlóképpen érzek.

Soha nem lesz módomban igazán kifejezni, mennyire hálás vagyok, hogy a barátja lehettem. Az emlék, amikor el kellett mondania Gyóni versét, mindörökre velem marad. Kért egy kis időt, és ez a kérés valami különlegeset sugallt. Ráadásul, miközben mondta a szöveget, alig akadt meg, szinte sosem hibázott. Most, amikor eljött az a pillanat, hogy időt kért, még inkább ráébresztett a különleges pillanatok értékére.

Leült, átfutotta a verset egyetlen alkalommal, majd így szólt: "Indulhatunk."

És elmondta. Most hallom, ahogy mondja.

Ő a magyar lélek ünnepélyes pillanata, aki fényeivel és árnyékaival gazdagította a kikötőket. Most elbúcsúzunk Baradlay Richárd kapitánytól, akinek távozása mély űrt hagy a szívünkben.

Mondanám, hogy Károly bátyám, "nyergelj, fordulj!", mert most lenne itt az ideje a visszafordulásnak, de nem mondom. Mert nem mondhatom, s mert miért is mondanám. Ő most már jófelé, jó irányba lovagol, mi pedig magunkra hagyottan, árván nézzük őt. Őt is.

Örökre távozott Baradlay Richárd kapitány úr. Elszakadt az élet fájának erős ága.

Amikor legutóbb nálunk töltötte az estét, odaadta nekem a régi cserkészövét és a vadászmellényét, mondván, hogy nálam biztosan jó kezekben lesznek.

Minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

De most csupán azt érzékelem szívszorítóan, hogy egyre inkább eltűnik az öreg tölgyek varázslatos erdeje.

Egy másik barátom, aki különösen fontos nekem, mikor mondtam neki bánatomat az elfogyó öreg tölgyek erdejéről, így válaszolt:

- Nincs más választásunk, nekünk kell beleöregednünk a maradék tölgyesbe.

Egy másik pedig, kit szintúgy nagyon szeretek, s akivel szintúgy elmennék a háborúba, ezt válaszolta:

- Itt maradunk mi, a gyenge kis törzsünkkel, az ecetfák és akácbokrok ölelésében. Isten nyugtassa meg őt örökre!