Tiszteletünket fejezzük ki az ápolók iránt!
Ma világszerte az 1820. május 12-én született Florence Nightingale-re, az angol ápolónőre emlékezünk, akinek nevéhez az ápolói szakma oktatásának bevezetése fűződik. Az ő emlékére május 12. az ápolók nemzetközi napja. Tisztelettel gondolunk azokra a nővérekre, ápolókra, akik akkor segítenek, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.
Néha egyetlen bátorító szó, egy mosoly, vagy egy kedves pillantás elegendő ahhoz, hogy megkönnyítse valaki napját. Máskor azonban a gyógyulás érdekében fájdalmasabb beavatkozásokra van szükség: vérvétel, injekció, kötözés... Ezek olyan eljárások, amelyek bár kellemetlenek lehetnek, de nélkülözhetetlenek a felépüléshez. Hálás szívvel gondolunk az ápolókra, akik ezeket a nehéz pillanatokat könnyebbé teszik, és akik elhivatott munkájukkal folyamatosan támogatják betegeiket. Ahhoz, hogy valaki szakképzett ápolóvá váljon, hosszú és kitartó út vezet: Szlovákiában az ápolói pálya eléréséhez felsőfokú végzettség szükséges, ami az érettségi után legalább három-négy év egyetemi, főiskolai vagy szakirányú tanulmányt jelent.
A tantervben a klinikai tantárgyak mellett különféle más területek is megtalálhatók, mint például a pszichológiai és szociális ismeretek, az emberközpontú betegellátás alapelvei, az otthoni ápolás irányelvei, idegennyelv-oktatás, valamint az egészségügyi gazdaságtan. Ezek a tantárgyak együttesen biztosítják a hallgatók átfogó felkészülését a szakmai kihívásokra.
Az érettségi után a felsőoktatásra lépő fiatalok ritkán maradnak az ápolói hivatás mellett, és sokan inkább a mesterképzés felé orientálódnak, hogy vezetői szerepekben kamatoztathassák elméleti tudásukat. Ezzel együtt gyakran tapasztalat híján lépnek be a szakmai életbe. A vezetői pozíciók száma viszont korlátozott, így azok a nővérek kapják meg ezeket a helyeket, akik már megszerezték a szükséges tapasztalatot. Ennek következtében a frissen végzett diplomások sokszor elhagyják a pályát, vagy külföldi lehetőségeket keresnek. Az egészségügyi középiskolákból kikerülő nővérek igyekeznek pótolni a hiányt, de az ő tudásuk és készségeik sok esetben korlátozottabbak. Sajnos, ez a csoport is sokszor elhagyja a szakmát, ami tovább súlyosbítja a nővérhiány problémáját.
Rendszerszintű változásokra van szükség, nemcsak béremelésre, hanem a munkakörülmények javítására is: korszerű kórtermekre, modern ápolási segédeszközökre, megfelelő védőfelszerelésre és az ápolási normatívák betartására. A jövőben talán részben a mesterséges intelligencia fogja az ápolási folyamatokat helyettesíteni, de egy biztos: a hús-vér ápolót semmi nem pótolhatja.
