A Kék Övezet titkai: ingyenes temetési lehetőség és 15 nap szabadság a vérontás után.

Felfedezőútra indulunk egy varázslatos tájra, ahol a gazdag amerikai turisták és a békés helyiek harmonikusan élnek egymás mellett. Ez a földi paradicsom két óceán között terül el, híres kávétermesztő övezeteiről világszerte ismert. Costa Rica, ahol a hadsereg hiánya is a béke szimbóluma, sokak számára csak ennyit jelent. Ám mi mélyebbre ásunk, árnyaltabb képet festünk: megjártuk a véres bankrablás színhelyeit, éppúgy, mint a gazdag amerikaiak által birtokolt, milliókat érő ültetvényeket, vagy az „örök élet” ígéretét hordozó Kék Övezetet. Itt a kontrasztok világa tárul elénk, ahol a szépség és a sötétség egymás mellett létezik.

Nem könnyű megközelíteni a faluközpontot, mert a természet kisebb-nagyobb patakvölgyeket és dombokat épített az egyébként szinte mindig felhőbe burkolódzó hegybe, ezért aztán a főútvonal is hajtűkanyarokkal van tele. Alig harminc évvel ezelőtt terítettek aszfaltot a döngölt sziklás pályára, hogy azt manapság évente százezrek használják bérelt gépkocsikkal. Elvégre Monteverde a Föld egyik csodája!

Costa Rica festői tájain járunk, ahol a 606-os úton haladva, mintegy 2000 méter magasan, egy varázslatos kis hegyi település, Santa Elena bukkant fel. Eme tündéri falucska mindössze háromezer lakosának otthont ad, ám húsz évvel ezelőtt sötét árnyék borult rá, hiszen itt zajlott le Közép-Amerika egyik legtragikusabb mészárlása.

A véres történet gyökerei valójában 1951-re nyúlnak vissza, és meglepő módon nem Costa Ricában, hanem az Egyesült Államok déli részén, Alabamában indult el. Ekkor amerikai kvékerek úgy döntöttek, hogy protestáns hitük fundamentális erkölcsi alapelveit a 17. század szellemében kívánják megélni. Céljuk az volt, hogy papok és szertartások nélkül, tiszta és egyszerű nyelvezet alkalmazásával hangsúlyozzák az emberi jóságot, miközben elutasítják az emberi gonoszság minden formáját. Érdekes módon, a híres amerikai közéleti személyiségek között Richard Nixon elnök is kvéker hátterű volt.

A fiatal alabamai biológusok tehát vallási okokból visszautasították, hogy részt vegyenek a koreai háborúban - inkább a békés Costa Ricába mentek. Vonzotta őket a nyugalom, a flóra és fauna gazdagsága, valamint az, hogy a kormány az ottani 1948-as polgárháború után felszámolta a hadsereget. A békeaktivista egyetemisták és tudósok földet vásároltak, majd Monte Verdének, azaz Zöld Hegynek nevezték el. A helyi kormány elismerve kutatómunkájukat 1972-ben természetvédelmi területté nyilvánította a területet, mert 100 fajta emlősnek, közöttük 58 fajta denevérnek, 400 féle madárnak és 1200 féle hüllőnek az otthona, de él itt mérgező béka és lajhár is, amely általában estefelé mutatkozik.

A felhőerdők világszerte egyedülálló birodalmában nincs forróság, mert a nedvesség mindig ráül a tájra. Az esőerdőkkel szemben itt nem ömlik az eső, kellemes a hely az élőlények számára. Ezért vannak mindig sokan Santa Elenában is.

A központ felé vezető meredek ösvény mentén haladva egyszer csak feltűnik a kis katolikus templom, amely mögött ott áll a Nemzeti Bank fiókja. Ez a hely, amely egykor a béke szigetének számított Costa Ricában, 20 évvel ezelőtt a brutális terror színhelyévé vált. Emlékszem, hogy három nicaraguai fiatalember egy nyugodt napon lépett be az épületbe, tele a naiv elképzeléseikkel, hogy könnyű prédára lelnek. Azt hitték, hogy az alkalmazottak és az egyetlen őr ijedten hátrálnak, lehetővé téve számukra, hogy elvigyék a pénzt a kint várakozó társuknak, aki motorral menekülne el a helyszínről. De a dolgok nem alakultak úgy, ahogy tervezték. Fegyvert rántottak, és a lövések eldördültek, de az őr nem riadt meg. Hihetetlen tűzharc robbant ki, amely a környék lakóinak emlékébe vésődött. A helyiek ma is csak annyit mondanak: „A béke itt véget ért.” Az események nyomán a templom és a bank falai már nem csupán épületek, hanem a fájdalom és a harc emlékhelyei lettek. Azóta a város sosem tért vissza teljesen a régi kerékvágásba.

Pedig bőven lett volna mivel gazdagítaniuk a tapasztalataikat, hiszen nem is olyan régen, 1995-ben és 1998-ban, kétszer is megkísérelték kirabolni ezt a bankot – akkor még áldozatok nélkül. Most azonban a helyszín vértócsákkal volt borítva, miután a biztonsági őr életét vesztette, és két támadó, valamint hét ártatlan helyi lakos is, akik éppen 2005. március 8-án délelőtt akarták elintézni pénzügyeiket. A zűrzavar közepette a segítő motoros pénz nélkül menekült el, míg a bankban rekedt a támadó.

Huszonnyolc órán keresztül zajlott a túsztárgyalás, miután a 23 éves bankrabló, Erlyn Huntado sikeresen átvészelte a tűzpárbajt, ám fájdalmas árat fizetett: két testvére életét vesztette. Az ország szinte lélegzetvisszafojtva figyelte az élő tévéközvetítéseket, miközben a média példátlan kampányt indított Nicaragua ellen, hiszen a támadók onnan származtak. A helyzet annyira feszültté vált, hogy háborús hangulat alakult ki, azonban Costa Ricában máig nincs hadsereg, így elkerültük a fegyveres konfliktust.

Így aztán a kriminológusoké lett a terep, s kiderült, miért lett a legbékésebb közép-amerikai ország legtündéribb kis falucskája a legveszélyesebb bankrablók állomáshelye. A magas hegyeket megközelítő úthálózat ugyanis itt a lebonyolultabb: rettentően szűk, csak négykerék meghajtású autókkal, de leginkább motorokkal megközelíthető utak futnak ki a faluból - szám szerint tíz. A motorral menekülő bűnözők számára ez ideális terep, mert könnyen eltűnhettek - volna, ha nincs a bátor biztonsági őr. A bank "nagyvonalúnak" bizonyult: kifizette az áldozatok temetési költségeit, a 28 órás fogva tartást túlélt alkalmazottaknak pedig 15 napos szabadságot adott...

A nagy bankrablás emléke lassan elhalványul, a helyieket most már más aggasztja. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a kábítószercsempészek egyik fő útvonala éppen a korábban oly védett országon keresztül halad.

A hajó Kolumbia hírhedt berakodóhelyéről, Turbóból futott be. A légkör tele van aggodalommal, mivel sokan attól tartanak, hogy a kokainháború hullámai elérhetik országunkat is. A főváros sétálóutcájában szembetűnően megnövekedett a géppisztollyal felszerelt rendőrök száma, ami csak fokozza a feszültséget. Estére a nagyobb városokban a sétálgatás kockázatossá vált, ami régebben még nem okozott problémát.

A világ legszebb tájai közé sorolt Costa Rica, ahol a bankrablások híre ellenére számos amerikai híresség keres menedéket. Különösen figyelemre méltó Lady Gaga esete, aki Santa Elenától nem messze, az Arenal vulkán lábánál szerzett be egy 10 hektáros birtokot, miután 2012-es koncertje során beleszeretett az ország varázsába. A helyiek szerint nem sokkal később újabb ingatlanra tett szert a Nicoya félszigeten, ami különösen érdekes, hiszen ez a vidék a világ egyik leglátványosabb természeti csodája. Dan Buettner felfedező és csapata 1998 óta kutatják, hol élnek a legnagyobb számban a 90 év feletti emberek. Földünkön csupán öt ilyen "Kék Övezetet" azonosítottak, amelyeket az "örök élet bölcsőiként" emlegetnek. Ezek közé tartozik Szardínia Nauro tartománya, Okinawa déli része Japánban, a kaliforniai Loma Linda, az Égei-tenger egy kis szigete, Ikária, valamint Costa Rica Nicoya félszigete. Mindezek a helyek közös jellemzője a tiszta levegő, a tenger közelsége és a zöldségekben, halakban gazdag táplálkozás, amelyek mind hozzájárulnak az ott élők hosszú életéhez.

Mel Gibson osztozhat Buettner nézetein, hiszen ő is a Nicoya félszigeten szerzett magának egy impozáns birtokot, amelyhez csak nehezen lehet hozzáférni. A helyiek számára rejtély, hogy a magas kerítésekkel körülvett ingatlanok közül melyikben lakik valójában, mivel sok tehetős amerikai vásárolt fel területeket a környéken. Gibson birtoka 500 hektáros területet ölel fel, és a hírek szerint 25 millió dollárt költött rá, de...

A híres amerikaiak mindennapjait követő újságok szerint elfoglaltságuk függvényében 1-2 hónapot töltenek birtokaikon a sztárok.

Ahogy felfelé haladunk a keskeny, kissé elhanyagolt hegyi utakon, a látvány fokozatosan kitárul előttünk, és a Csendes-óceán lenyűgöző kéksége bontakozik ki. Miután átkeltünk a hírhedt 606-os úton, találkozunk az észak-dél irányban húzódó 1-es főúttal, amely az amerikai kontinens vénáját képezi. Ezt követően, a 21-es útról letérve, a 155-ös úton folytatjuk utunkat, közel a nicaraguai határhoz, hogy felfedezzük az amerikaiak másik jelentős bázisát.

A Westin Reserva Conchal elnevezése teljes mértékben tükrözi azt a csodálatos természetvédelmi környezetet, amelyben ez a grandiózus szálloda található. Az óriási komplexum számos egyemeletes lakóegységgel és tágas közösségi területekkel büszkélkedik, ahol a leguánok és majmok szabadon barangolnak, ezzel varázslatos, trópusi hangulatot teremtve. Nem meglepő, hogy a jómódú amerikaiak előszeretettel látogatnak ide, hiszen csupán egy rövid repülőút választja el őket a nyugati parttól. Az elérhető árak pedig sokakat arra ösztönöznek, hogy saját ingatlant vásároljanak a környéken. Például Playa Chiquitában egy 2000 négyzetméteres telken lévő, 550 négyzetméteres, négy hálószobás és három fürdőszobás luxusház ára átszámítva körülbelül 350 millió forintot tesz ki.

Nagyon sok amerikai van, fél évet legalább itt töltenek a nyugdíjasok - a helyiek belőlük élnek. Michael és Darling (legalábbis így szólíttatják magukat) is ilyen: conchali házaspárként közel negyed század óta ugyanazt a helyet birtokolják a csodálatos tengerparton. Először bérmunkában készítettek fafaragásokat és kendőket, de 19 esztendeje már saját maguk urai. A bevételből a gyermekek taníttatást fedezik - "ne rohadjanak itt egész életükben" - mondja a férfi határozottan, viszonylag jó angolsággal.

A luxushotelek területére kizárólag a vendégek léphetnek be, mivel az egész komplexumot egy ultrahangos biztosító rendszer védi a tenger irányából. Ennek köszönhetően a turisták bátran élvezhetik a helyi rumot, vagy boltról boltra járva felfedezhetik az amerikai mércével nézve is kedvező árú üzleteket. Az egyik ilyen bolt a Jewerlyme, amelynek ajtaja nyitva áll, amikor belépünk. A bejáratnál egy birkabőrből készült hintaszék vár ránk, igazán kényelmes pihenési lehetőséget kínálva. Éppen csak nekilátunk a kipróbálásának, amikor hirtelen vad sikoltozás hallatszik az üzletből. Az amerikai vendégek kétségbeesetten fogják a fejüket, míg a férfiak egy irányba rohannak. Néhány pillanat múlva az üzlet eladója büszkén felmutatja a káosz okozóját - egy leguánt, akit azonnal Maurónak keresztel. Igaz, hogy a kis méretű fajtából való, de eltévedt, ezért kószálhatott az üzletben. A Pura Vida szellemében végül visszaviszi a közeli bokorhoz, ahol szabadon engedi. (A Costa Ricában népszerű "Pura Vida" kifejezés annyit jelent, hogy "minden rendben!")

Lélegzetelállító luxust sugall az a 300 apartman, melyek csak a golfpályáról közelíthetők meg. Azonban, amint a drónunkat észlelik a területet folyamatosan figyelő biztonsági őrök, azonnal megjelennek a helyszínen. Ilyenkor magyarázkodásra kényszerülünk, hogy csupán a természet csodáit szerettük volna megörökíteni...

Carlos Rojas, a helyi golfklub igazgatója, szívélyesen osztja meg velünk a természetvédelem és a korszerű befektetések közötti szoros összefonódást. Beszélgetése során világossá válik, hogy a fenntarthatóság nem csupán egy trend, hanem egy kötelező irányvonal a jövőbeli fejlődésben.

A több mint 100 hektáros golfpálya két impozáns állatitó között helyezkedik el, ami különleges atmoszférát teremt. A játékosok számára már megszokott, hogy a pálya környékén majmok ugrálnak, színes madarak csicseregnek, és zöld leguánok napoznak a fűben. Ezek az állatok természetes részei ennek a környezetnek, hiszen itt otthonra leltek. A golfozók teljes mértékben elfogadják és élvezik ezt a különleges együttélést, amiért folyamatosan visszatérnek hozzánk, hogy átéljék ezt a varázslatos élményt.

- mondja, és az élet csak megerősíti ezt az állítást. A páratlan természeti szépségekben gazdag pályán ugyanis majmoktól és flamingóktól kezdve őzekig, sőt még leguánokig is számos különleges állatfajjal találkozhatunk.

A hotelben képzett és udvarias a személyzet, feltűnő, hogy minden felszolgáló jól beszél angolul. Helyi viszonyok szerint tisztességesen megfizetik őket, ráadásul az állandó munka a legfontosabb errefelé. A hotel ezer embernek ad kenyeret a környéken. Victoria Vargas is kedves pultos hölgy. Elutazásunk előtt egy matyó kendőt adnánk neki, de nem fogadja el. Értetlenségünket látva visszajön, angol nyelvű papírral a kezében. "Írjuk alá" - mondja. Elismervény arról, hogy a kendőt mi adtuk Victoriának. Különben a biztonsági őrök nem engednék ki a területről, hanem a rendőrségre vinnék abban a hitben, hogy elcsente a szobánkból.

Megjegyeztük az egyenruhájára rögzített azonosító számát is: CR 2508.