A Gázában zajló eseményekkel sokkal fontosabb lenne foglalkozni, mintsem egy fiatal punkzenekar ügyével.

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter ismét nem tudott ellenállni, és újra kommentelt a bejegyzésem alatt.

Az utóbbi hetekben a hazai médiában szinte naponta felbukkant egy vagy több írás a Kneecap nevű északír raptrióról, akiket 2025 augusztusában a Sziget Fesztivál színpadán is láthatunk majd. A csapat iránti érdeklődés nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is felerősödött, ám sajnos nem a legkedvezőbb körülmények között:

A kaliforniai Coachella fesztiválon áprilisban a színpadon olyan üzenetekkel találkozhattunk, mint "Fuck Israel, free Palestine", valamint más Izrael-ellenes kijelentésekkel, amelyek a közönség figyelmét felkeltették, és vitákat generáltak a politikai helyzetről.

Az eset globális lavinát indított el. A korábban csak az Egyesült Királyságban botrányos (erről majd később) csapat nemzetközi célponttá vált, a Kneecap cenzúrázására, eltörlésére irányuló vonatra, úgy néz ki, más nemzetek is felültek. Az izraeli-palesztin háború, persze, forró téma, ami a zeneipart is megosztja, de ilyen méretű, előadóművészek ellen irányuló akcióról rég olvashattunk.

A brit rendőrség terrorelhárító egysége egy tavalyi koncertfelvételt vizsgált, amelyen a zenekar egyik tagja állítólag a Hamászt és a Hezbollahot dicsőítette. Ezt követően Sharon Osbourne, Ozzy Osbourne felesége és a brit X-Faktor egykori zsűritagja, a rapperek vízumának visszavonását követelte. Ezen események hatására több nemzetközi fesztivál is törölte a közelgő Kneecap-koncerteket. John Swinney, Skócia miniszterelnöke, a Glasgow-i TRNSMT fesztiválról, míg az északír unionista Jim Allister a Glastonbury Fesztiválról próbálta kitiltani az érintett előadókat.

A Coachellán tett nyilatkozatunk óta, amelyben felfedtük a palesztinok ellen folyó népirtás valóságát, egy átfogó lejárató kampány indult ellenünk. Már több mint egy éve arra használjuk műsorainkat, hogy rámutassunk a brit és az ír kormány háborús bűnrészességére. Az ellenünk irányuló támadások, amelyek túlnyomó részt az Egyesült Államokból erednek, szándékos torzításokon és hamis állításokon nyugszanak.

- osztotta meg a Kneecap az Instagramon, miután kirobbant a botrány.

A csapat tagjai – Mo Chara, Móglaí Bap és DJ Próvaí – azt nyilatkozták, hogy egy kiragadott archív felvételt próbáltak manipulálni ellenük, mintha az a vádak alapját képezné. A tagok többször is kifejezték sajnálatukat a félreértések miatt, hangsúlyozva, hogy soha nem támogatták és nem is támogathatják a Hamászt vagy a Hezbollahot. Mindig is elítélték a civilek ellen irányuló erőszakos cselekedeteket. Mint mondták, a saját nemzetük történelmi tapasztalatai miatt ezt talán még jobban értik, mint bárki más.

A Glastonbury Fesztivál színpadán végül felléphettek, de a koncert után egy váratlan fordulat következett: nyomozás indult ellenük. A rendőrség bejelentette, hogy a felvételek alapos áttekintése után egy vezető nyomozót jelöltek ki a Kneecap által tett megjegyzések bűncselekmény jellegének kivizsgálására. Azonban a hatóságok nem részletezték, hogy pontosan melyik részlet váltott ki kifogásokat. A zenekar számára azonban könnyebb szívvel telhetett el a nap, hiszen nemrégiben kiderült, hogy a rendőrség nem tervezi további lépések megtételét a glastonburyi fellépés ügyében. A Kneecap szerint ez a nyomozás egy politikai és rendőri megfélemlítési kísérlet része volt.

A nemzetközi sajtóvisszhang következtében itthon is élénk diskurzus bontakozott ki arról, hogy a Sziget fesztiválra érkezzenek-e a Kneecap együttes tagjai. Tüntetések, petíciók, valamint Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter, és Óbuda vezetősége is kifejezte álláspontját. Az érintettek hangsúlyozták, hogy az antiszemita, náci és terrorista nézeteket képviselő előadóknak nem lenne helyük a rendezvényen.

Kíváncsi vagyok, a petíciót aláírók közül mennyien voltak/vannak tisztában a Kneecap munkásságával, és mennyien nézték a teljes képet ahelyett, hogy kizárólag a kontextusból kiemelt, a világsajtóban szajkózott mondatokat ismételgetnék. Megkockáztatom, kilencvenöt százalékuk a botrány előtt még csak nem is hallott a csapatról, és azt sem hiszem, hogy azóta mélyen beleásták volna magukat a belfasti raptrió életrajzába. Vagy Írország történelmébe. Ami nélkül nem érthetjük meg őket.

Angol-magyar kéttannyelvű általános iskolába jártam, amely az ország egyik legelismertebb intézménye. Hétéves korom óta napi szinten foglalkozom nemcsak a nyelvvel, hanem az angolszász kultúrával is. A tantervünkben szerepelt az ír, az amerikai, a kanadai és az ausztrál országismeret is, ami gazdagította a tudásomat. Az első diplomámat is ezen a szakon szereztem, és különösen érdekelnek az Írországgal kapcsolatos témák. Régóta figyelemmel kísérem a Kneecap munkásságát, és mélyen vonzanak az ír kultúra sokszínűsége és hagyományai.

A Kneecap-ügy rávilágít egy lényeges dilemmára, mégpedig arra, hogy milyen szerepet játszanak az előadóművészek politikai aktivistaként. Ez különösen érdekes egy olyan időszakban, amikor a művészet és az aktivizmus határai – a közösségi média hatására – egyre inkább összemosódnak. A zenészek napjainkban gyakran az éppen aktuális társadalmi mozgalmak frontvonalában találják magukat, kihasználva platformjaikat, hogy hangot adjanak véleményüknek és támogassák az igazságos ügyeket.

Írországhoz most vegyük hozzá Észak-Írországot is. Vagy, ahogy a kneecapes srácok mondják, Írország északi részét. Bár Észak-Írország papíron az Egyesült Királyság, csak papíron az. (Írország még papíron sem.)

A Kneecap Belfastból, a mai napig az Egyesült Királyság fennhatósága alatt álló Észak-Íroszágból jött. Abból az Észak-Írországból, ami 1921-ben szakadt el Írországtól, és ahol 1968-tól 1998-ig polgárháború tombolt, ami egészen a nagypénteki megállapodás - hivatalos nevén a belfasti egyezmény - aláírásáig tartott. Az egyezmény lassan véget vetett a három évtizedes, véres összecsapás-sorozatnak, amely nemcsak az Ír-szigetet érintette, de Nagy-Britanniára is "átért". Abból a Belfastból származnak, ahol az emberekben motoszkáló feszültség a polgárháború lezárásával sem csökkent.

Az észak-írországi zavargások hátterében elsősorban politikai, nacionalista és vallási feszültségek összjátéka állt. (A palesztin-izraeli konflikusnál talán nem így van?) A központi kérdés Észak-Írország státusza volt: a protestáns unionisták az Egyesült Királyság részeként akartak maradni, a katolikus nacionalisták pedig egységes Írországra törekedtek. Belfast jelentősen megosztott volt a zavargások idején. A nacionalista és az unionista közösségek közötti konfliktus békefalak és békevonalak építéséhez vezetett, amelyek fizikailag is elválasztották a városrészeket.

A csapat továbbra is elkötelezett Írország újraegyesítése mellett, és határozottan ellenzi a brit fennhatóságot Észak-Írország területén. Az ír republikanizmus iránti szenvedélyük, valamint provokatív nyilatkozataik és fellépéseik következtében már sok politikai szereplő és civil is szembekerült velük az Egyesült Királyságban.

Zenéjük gyakran tükrözi hazájuk társadalmi-politikai viszonyai által formált tapasztalataikat és nézőpontjaikat. Szövegeik és műsoraik olyan témákkal foglalkoznak, mint az identitás, az ellenállás és a társadalmi igazságosság sürgetése. Akkor miért furcsa, hogy ugyanezt a kérdést a hazájukon túlra is kivetítik? És miért csak most támadják őket?

A zenekar egy különleges fúziót képvisel a rap és punk stílusok között, üzeneteik messze túlmutatnak Írország határain. Különösen vonzóak azok számára, akik a zenét nem csupán szórakozásként, hanem társadalmi kérdések kommentálásának hatékony eszközeként tekintik.

A Kneecap egy több mint egy évszázada kettészakított, még mindig sebesült Írország gyümölcse, amely az ír nyelv védelméért folytatott civil mozgalom élharcosává nőtte ki magát. Ők lettek a nemzeti identitás független úttörői, bátran felszólalva az évszázadok óta tartó angol elnyomás ellen. Előadásaik célja, hogy minden marginalizált és elnyomott ember és nép hangját képviseljék, miközben teret adnak a hangtalanok számára, és lehetőséget biztosítanak egy kritikai diskurzus kialakítására. Ők legalábbis e törekvésben bízva lépnek előre, bár eddigi eredményeik vegyesek.

Azzal, hogy a Kneecap vitatott témákkal foglalkozik, a hallgatókat arra készteti, hogy szembesüljenek és beszálljanak a hatalmi dinamikával kapcsolatos kényelmetlen diskurzusokba - mind helyi, mind globális szinten. Egy valami pedig biztos: a Kneecap kiállása, és az azt követő visszhang remekül illusztrálja, hogy milyen kockázatokkal jár az elnyomó rendszerek elleni fellépés.

A szerző az Index kultúra rovatának újságírója.