A Kurszk atom-tengeralattjáró tragikus katasztrófája 25 évvel ezelőtt következett be, amely mély nyomot hagyott a tengeri hadviselés és a nemzetközi közvélemény történetében. E tragikus esemény során a tengeralattjáró, amely a legmodernebb technológiával

A 949A Antyej, NATO-kódja szerint Oscar-II, egy atommeghajtású cirkálórakéta-hordozó, amely 1994-ben lépett szolgálatba. A maga 13 900 tonnás tömegével és 154 méteres hosszával igazi óriás volt a tengeri erődemonstrációkban. A fedélzetén folyamatosan 24 víz alól indítható támadórakétát tárolt, ami lehetővé tette számára, hogy komoly fenyegetést jelentsen az ellenséges flották számára. Merülés közben 32 csomós sebességet is elérhetett, míg a felszínen 16 csomóra volt képes. A tengeralattjáró merülési mélysége 300-500 méter között változott, ami szintén hozzájárult a rejtőzködéshez és a túléléshez. Az Antyej osztályú tengeralattjárókat a szovjet korszakban úgy tervezték, hogy szinte elsüllyeszthetetlenek legyenek, és a szakértők szerint egy közvetlen torpedótalálatot is képesek voltak volna átvészelni.

A Kurszk, amelynek legénységét néhány héttel korábban tüntették ki, 2000 augusztusának első napjaiban hajózott ki Murmanszkból, hogy részt vegyen az orosz északi-tengeri flotta a Szovjetunió összeomlása óta legnagyobb hadgyakorlatán. A tengeralattjáró az első napon egy gyakorlófejjel felszerelt, víz alól indítható Gránit robotrepülőgépet, majd a harmadik napon, augusztus 12-én reggel 8 óra 51 perckor egy hatástalanított torpedót indított útnak a célpontnak kijelölt hajók felé. A következő két gyakorlótorpedót 11:30 és 13:30 között a védelmező hajók gyűrűjén átlopakodva kellett volna kilőnie a flotta zászlóshajójára, a Nagy Péter csatahajóra. A csapás elmaradt, ugyanakkor 11 óra 29 perckor a norvég földrengésmegfigyelő rendszer 1,5-es erősségű rengést észlelt Murmanszktól északkeletre a tenger alatt. Két perccel és 14 másodperccel később újabb, immár 4,2-es, azaz 250-szer erősebb rengést is regisztráltak, már a tenger fenekén.

A hadgyakorlaton részt vevő egyik orosz tengeralattjáró és egy felszíni hadihajó észlelte a földrengéshez hasonló rengéseket, ám a flottaparancsnokság ezeket figyelmen kívül hagyta. Amikor a Kurszk a megszabott két órán belül nem indította el torpedóját, és a kapcsolatfelvétel is kudarcot vallott, egy felderítő repülőgépet küldtek a helyszínre. Azonban a vízfelszínen sem a tengeralattjárót, sem pedig a jelzőbójáját nem sikerült fellelni. Csak kilenc órával a robbanás után bővítették a keresést, és állították le a hadgyakorlatot; fél nap telt el, mire a Kreml értesítése megtörtént. Vlagyimir Putyin elnökkel a hír csak másnap kora reggel osztották meg, de azt tanácsolták neki, hogy ne látogassa meg a baleset helyszínét. Az északi flotta parancsnoka pedig a hadgyakorlat sikerességéről adott ki hivatalos nyilatkozatot. Oroszország hivatalosan csak két nappal később ismerte el a Kurszk elvesztését, amikor a hír már világszerte elérte a sajtót, és újabb napok teltek el, mire a sikertelen mentési kísérletek után nemzetközi segítséget kértek.

Utólag világossá vált, hogy a 118 tengerész sorsa már előre meg volt írva: hat órával a robbanás után mindannyian életüket vesztették, sorsuk megváltoztatására egy azonnali és jól megtervezett akció sem lett volna elegendő. A 2002-ben közzétett hivatalos vizsgálati jelentés alapján az első gyakorló torpedó hibás hegesztésének következményeként hidrogén-peroxid üzemanyaga szivárgott, ami a kivető csőben detonációt okozott, így a Kurszk 100 méteres mélységbe süllyedt. Két és fél perccel később a fokozódó hőség következtében újabb torpedók robbantak fel, romba döntve az első rekeszeket, és a megrepedt burkolaton víz árasztotta el a belső teret. A tatban tartózkodó 23 tengerész közül a legkésőbb életben maradtak, akik közül egyikük a sötétben feljegyezte a nevüket; ők a hideg és sötét vízben találták halálukat. A hajón nem volt atomtöltet, az atomreaktor leállt, és a becsapódás után is sértetlen maradt, így sugárszennyezés nem következett be.

A kutatások egyértelműen kizárták, hogy a Kurszk tengeralattjáró egy amerikai vagy brit hadgyakorlatot megfigyelő egységgel ütközött volna. Ugyanakkor számos súlyos mulasztásra derült fény. A vészjelző bóját, amely azonnal jelezte volna a baleset helyszínét, korábbi felderítő akció során kikapcsolták, és ezt követően elhanyagolták. A gyakorló torpedó, amely felrobbant, már túllépte az élettartamát, és a hegesztése is hibásnak bizonyult. A Kurszk menekülőnyílása elérhetetlen volt, a flottánál pedig elhanyagolták a mentési gyakorlatokat, miközben a szükséges felszerelés hiányzott. Ezen kívül a személyzet képzése is hiányos volt, ami tovább súlyosbította a helyzetet.

A roncs egyes részeit 2001-ben holland cégek közreműködésével emelték ki, és a 118 fős legénység 115 tagjának holttestét találták meg. A balesettel kapcsolatban több összeesküvés-elmélet is kering, így például, hogy a Kurszk egy a közelben tartózkodó amerikai tengeralattjáróval ütközött össze, öngyilkos merénylet vagy szabotázs történt fedélzetén, esetleg egy véletlenül kilőtt orosz torpedó találta el, vagy egy új, titkos fegyver tesztelése sikerült félre.

A katasztrófa eltitkolására irányuló próbálkozások, a hírek késlekedése, valamint a mentési műveletek késlekedése komoly felháborodást váltott ki mind belföldön, mind külföldön, különösen Oroszországban. A balesetet követően jogi felelősségre vonásra nem került sor, mivel a hivatalos álláspont szerint technikai hibák és előre nem látható események sorozata játszott közre, ezért egyes személyek nem tehetők felelőssé. Ezzel szemben az Északi Flotta legmagasabb rangú vezetőit a következő évben leváltották, míg több tucat haditengerészeti tisztet fokoztak le. Az áldozatok posztumusz elismerése és előléptetése mellett családtagjaik is jelentős kártérítést kaptak az orosz viszonyok között.

A tengeralattjáró tragédiájáról számos könyv és film készült, amelyek igyekeznek megragadni a baleset súlyosságát és az áldozatok emlékét. Moszkvában, valamint több más városban emlékműveket állítottak az elhunytak tiszteletére. Különösen figyelemre méltó a Kurszk roncstelepről megmentett tornya, amely 2009 óta Murmanszkban áll. Ezen a tornyon a 118 áldozat neve található, és a békeidőkben életüket vesztett tengeralattjárón szolgáló tengerészek emlékét őrzi.