Victor Hugo 223 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, és azóta is maradandó nyomot hagyott az irodalom világában. Művei, mint például a "Nyomorultak" és a "Notre-Dame de Paris", nem csupán a francia kultúra, hanem a világirodalom alapkövei közé tartoznak.

Victor Hugo, a francia irodalom kiemelkedő alakja, 1802. február 26-án látta meg a napvilágot Besançon városában. Művei, melyek a regényírás és drámaírás terén is maradandót alkottak, számos európai országban népszerűek, és sok helyen utcák viselik nevét. Regényeit folyamatosan újra kiadják, bizonyítva, hogy gondolatai és történetei ma is élénken hatnak az olvasókra.

Apja tábornok volt Napóleon hadseregében, de a szülei válása után az édesanyja vette át a nevelését. Már diákként Párizsban, minden szabad percét az írás művészetének szentelte. Tizenöt évesen pedig elismerésben részesült a Francia Akadémia által, amikor egy verses művével lenyűgözte a kritikusokat.

1822-ben feleségül vette régi szerelmét, és ezzel egy új fejezet kezdődött az életében. Ugyanebben az évben megjelentette debütáló verseskötetét, amely az "Ódák és vegyes költemények" címet viseli. A kötet királypárti hangvétele miatt évi ezer frank királyi kegydíjban részesült, ami méltán tükrözte a művészetének elismerését.

Ettől kezdve egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte. 1823-ban kiadták első regényét Izlandi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier író vezetésével működő Cénacle irodalmi körnek, s elkötelezte magát a romantika mellett.

A romantikus dráma harcos kiáltványaként számon tartott, 1826-ban készült Cromwell című műve hatalmas, hatezer sorra rúgó terjedelmével kiemelkedik a színházi irodalom középből. Ebben a monumentális darabban nemcsak a történelmi események, hanem az esztétikai értékek és filozófiai nézetek is hangsúlyosan megjelennek, tükrözve a szerző mély gondolatait és művészi törekvéseit.

1829-ben írt Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen született az Hernani, amelynek nevezetes 1830. február 25-i bemutatója és színházi "csatája" a romantika győzelmét hozta a klasszicizmussal szemben.

Lelkesen üdvözölte az 1830-as júliusi forradalom eseményeit, melynek következtében Lajos Fülöp, a polgárkirály lépett a hatalom csúcsára. 1831-ben látta napvilágot A párizsi Notre-Dame című regénye, amelyben a torz külsejű, ámde nemes szívű Quasimodo és a gyönyörű Esmeralda érzelmekkel teli története bontakozik ki. Azóta ez a klasszikus számos feldolgozást, filmet és animációs alkotást inspirált, amelyek mind a két főszereplő sorsának drámai mélységét hivatottak bemutatni.

Az 1830-as évek fordulóját követően egyre újabb és újabb verseskötetek láttak napvilágot, miközben színpadi műveit is folyamatosan gazdagította. Bár a "Király mulat" című drámáját betiltották, 1851-ben Verdi Rigolettójának szövegkönyveként mégis eljutott a színpadra, így végül mégis életre kelt a mű.

Legszebb költői drámáját, a Ruy Blas-t Magyarországon A királyasszony lovagja néven mutatták be. 1841-re – számos kísérlet után – sikerült bekerülnie a Francia Akadémia soraiba, majd 1845-ben Franciaország pártfogoltjává választották.

Közéleti tevékenysége (a börtönök emberségesebbé tételéért, a halálbüntetés és a gyermekmunka eltörlésért folytatott harca) egy időre háttérbe szorította az írást.

Az 1848-as forradalmat reménykedve üdvözölte, Párizs képviselője lett az alkotmányozó, majd a törvényhozó gyűlésben. Az 1851-es államcsíny és III. Napóleon császárrá koronázása után száműzetésbe kényszerült, csak 1870-ben térhetett vissza.

A közel húsz évnyi száműzetés kifejezetten termékeny időszakot jelentett a szerző pályafutásában: ebben az időszakban három terjedelmes kötetet állított össze, köztük az A tenger munkásai és A nevető ember című műveket. Ezen kívül megalkotta a világirodalom egyik legikonikusabb regényét, A nyomorultakat. Jean Valjean története számos nyelvre lefordítva vált ismertté, és többféle adaptáció készült belőle, beleértve a nagyszabású filmeket, animációs változatokat és musicaleket is.

Hugo 1878-ban súlyos agyérgörcsöt szenvedett el, ami gyökeresen megváltoztatta életét. Ezt követően egészen 1885. május 22-ig, amikor elhunyt, folyamatos küzdelmet folytatott a betegséggel. Halála után a Diadalív alatt ravatalozták fel, ahol a tiszteletére összegyűlt hatalmas tömeg búcsúzott tőle. Végakaratának megfelelően, a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba, utolsó útjára.